Marcali Napló

Tízezer nap

Tízezer nap

A megbecsülés és a szeretet megannyi jele tette ünnepélyessége mellett is bensőségessé azt a vasárnapi szentmisét, amelyiken Iván atya a várostól, a város pedig tőle búcsúzott el. A szertartáson világnézettől és felekezeti hovatartozástól függetlenül, egységesen megjelentek Marcali vezetői, ezzel is kifejezve, hogy harminc esztendős szolgálata alatt Kiss Iván nemcsak a katolikus lelkek pásztora volt, hanem a település mindennapi életének meghatározó tényezőjévé is vált.

 

Ezen a nyáron is épült és szépült a város

Ezen a nyáron is épült és szépült a város

Annak ellenére, hogy mindannyian megtapasztalhattuk az elszabaduló inflációt, országos szinten a beruházások egy részének a befagyasztását, városunk pályázati pénzekből és önerőből számos felújítást végzett az elmúlt hónapokban.

Érik a szőlő

Érik a szőlő

Az időjárásra igazán nem lehetett panaszunk a szüreti fesztiválon, verőfényes napsütésben élvezhettük a különféle programokat, a jó borokat és étkeket.

Marcali nyár

Marcali nyár

Az idei nyár is bővelkedett a legkülönfélébb programokban. Minden korosztály megtalálhatta a számára vonzó kikapcsolódási, szórakozási lehetőséget. Idén is a méltán népszerű Kölökparádéval indult a nyár a gyermekek számára a fürdőben.

Becsengettek - az intézményvezetők körkérdéseinkre  adott válaszait olvashatják

Becsengettek - az intézményvezetők körkérdéseinkre adott válaszait olvashatják

Marcali Óvodai Központ
Szeptember 1-vel összesen 427 fő kisgyermek kezdte meg az óvodai nevelést. A központhoz tartozó 7 óvodában összesen 19 csoportban folyik a gyermekek nevelése. A csoportok változatos szerkezetűek, vannak heterogén és homogén csoportjaink is. A személyi feltételek teljes mértékben adottak, minden álláshelyünk betöltésre került.

Húsz éves a fürdő

Húsz éves a fürdő

Kis történeti áttekintés:

2003. augusztusában nyílt meg a strand és csak nyári nyitva tartással üzemelt 2009-ig.

40 éves osztálytalálkozó a gimnáziumban

40 éves osztálytalálkozó a gimnáziumban

Augusztus közepén tartotta negyven éves érettségi találkozóját a hajdani 4. c osztály. Majdnem teljes volt a létszám, olyanok is eljöttek, akik eddig valamiért nem tudtak részt venni ezen az eseményen.

Főmenü