Marcali nyár

Marcali nyár

Az idei nyár is bővelkedett a legkülönfélébb programokban. Minden korosztály megtalálhatta a számára vonzó kikapcsolódási, szórakozási lehetőséget. Idén is a méltán népszerű Kölökparádéval indult a nyár a gyermekek számára a fürdőben.

 

De volt Apák napja, éjszakai fürdőzés, illetve szezonzáró parti is. Több alkalommal léptek fel művészeti egyesületeink, így pl. a Baglas Néptánc Egyesület, a Marcali Bajtársi Dalárda, s tették színesebbé a városrészi találkozókat is (Várdomb, Horvátkút, Gyótapuszta), kulturális rendezvényeket.

 

horvátkút

várdombi délután

gyóta

dalárda

 

A kórussal a Duna Televízió felvételt is készített városunkban. A gyerekek szabadidős tevékenységét segítette a Játszótéri tekergő sorozat.

 

tekergő

 

Bizonyára sokan emlékszünk még arra, évekkel ezelőtt milyen sikeres volt nyaranta az Eurofolk Fesztivál. Még Indiából, Törökországból is érkeztek hozzánk fellépők. Kísérő programként pedig fellépett többek között a Csík zenekar, a Quimby. Augusztusban ismét örülhettünk a Nemzetek Fesztiváljának, amivel a város csatlakozott Marcali a Veszprém - Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozathoz. A legkisebbek Panna-bál buborékkoncertnek és mini vidámparknak örülhettek.

 

DSCN2657


A Szabadtéri színpadon a Hungarian Rhapsody Queen tribute zenekar adott élő nagykoncertet a legnépszerűbb Queen slágerekből válogatva. A program ideje alatt két szabadtéri kiállítást is megnézhettek az érdeklődők. Az egyik az Európai Kultúrablak volt, mely a fesztiválon résztvevő nemzeteket mutatta be. A másik a Marcali Múzeum várostörténeti képeslap kiállítása volt – Üdvözlet Marcaliból! címmel. Marcali vendéglátósok közreműködésével pedig föld körüli gasztronómiai utazás adta a fesztivál streetfood kínálatát.

 

fesztival2

 

Nem maradhatott el a menettánc cseh, horvát, lengyel, román, erdélyi és magyar résztvevőkkel a Rákóczi és Széchenyi utcai kereszteződéstől (Kopári sarok) a Szabadtéri színpadig. Koncertet adott a Nyughatatlan zenekar, Lantos Gábor, láthattuk az Abba Tribute show-t.

 

DSC 0194

 

Zárásként az együttesek ezúttal gálaműsor keretében léptek színpadra. A romániai Maroshévízről egy magyar és egy román csoport is érkezett: a Flori Toplitene énekkar, valamint a Csillagszem néptánc csoport, többségében 10-14 éves fiatalok részvételével. A lengyel Krotoszanie néptánc csoport tagjai szinte egész Európát bejárták nemzetközi fesztiválokon fellépve, és többször vendégeskedtek Marcaliban is – Krotoszyn és Marcali testvérjárási együttműködés keretében. A horvátországi Medulinból a kortárs modern táncokat előadó Pirueta Táncstúdió mutatkozott be. A csehországi Velká nad Velickouból az ottani Alapfokú Művészeti Iskola tánccsoportja adott műsort. Magyarországot, illetve Marcalit a Baglas Néptánc Együttes képviselte.

 

DSCN2763

DSCN2801

 

A fesztivál kezdéseként a Donau Trió sváb nemzetiségi stramli műsorában az osztrák és német népzene csendült fel hagyományos bajor hangzásvilággal – élő harmonikajáték kíséretében.Utánuk a Nemzetek Fesztiváljának gyermekcsoport vendégei léptek színpadra. Majd a Hellasz Band műsorában görög zenéket hallhattunk hagyományos buzuki és autentikus énekszólamokkal. A zenekar koncertjét eredeti népviseletben görög táncospár fellépése színesítette.

 

DSCN2945

 

A Nemzetek Fesztiváljához kapcsolódó kísérőprogramok a Veszprém – Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa alapvetéseire épültek, mint a kreativitás, a kultúrához való hozzáférés, a történelmi értékek kortárs jelentősége. Ennek keretében volt palacsintasütési show, a legújabb playstation5 Fifa bajnokságokkal, hover board kipróbálása, digitális prinker tetoválás. A Veszprém-Balaton 2023 EKF kamionja pedig különböző foglalkozással és vásárral várta az érdeklődőket. A látványosságot képviselte a királyi élőszobor, a Kócos társulat artista gólyalábasainak tréfálkozása és a 3D multimédia fényszínház. A Kiss László Városi Sportcsarnokban mutatták be az Experidance táncosainak produkcióját, a Sissi legendáját, a 100 Tagú Cigányzenekar szólistáinak közreműködésével. Utánuk a Balaton Summer Táncverseny résztvevői foglalták el a sportcsarnokot és zárták a fesztivált.

 

fesztivál

 


Nyomtatás