Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy a Marcali I. számú felnőtt háziorvosi körzet 2016. január 4. napjától alábbiak szerint érhető el:
Tisztelt Állampolgárok!
Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. §. (1) bekezdés 3. pontja értelmében közterület elnevezése a helyi önkormányzati, a képviselő-testület hatáskörében lévő, át nem ruházható feladat.
Tisztelt Marcaliak és Marcali Járási Lakosok!
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság megyei referense, Marcali Város Önkormányzatával, az ÁROP-1.A.3.-2014 projekt keretében kötött együttműködési megállapodás értelmében, 2015. októberétől minden hónap első keddjén a Marcali Járásban élő emberek számára fogadóórát tart.
A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Nfatv.) 18. § (1) bekezdés a) pontja, valamint a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól szóló 262/2010. (XI. 17.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 29. § (1) bekezdése alapján a jelen hirdetmény elválaszthatatlan mellékletét képező táblázatban szereplő földrészletekre vonatkozóan a fővárosi és megyei kormányhivatalok és járási (fővárosi kerületi) hivatal közreműködésével nyilvános árverést folytatott le.
A Somogy Kéményseprő - Mester Kft. értesíti Marcali város lakosságát és közületeit, hogy a 2016. II. félévi kéményellenőrzéseket és tisztításokat az alábbiak szerint végzi a város területén.
Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy a Marcali II. számú gyermek háziorvosi körzet a 2015. december 1. napjától 2016. január 31. napjáig az alábbiak szerint érhető el:
Tisztelt Marcaliak és Marcali Járási Lakosok! Az Egyenlő Bánásmód Hatóság megyei referense, Marcali Város Önkormányzatával, az ÁROP-1.A.3.-2014 projekt keretében kötött együttműködési megállapodás értelmében, 2015. októberétől minden hónap első keddjén a Marcali Járásban élő emberek számára fogadóórát tart.
A Somogy Kéményseprő - Mester Kft. értesíti Marcali város lakosságát és közületeit, hogy a 2015. II. félévi kéményellenőrzéseket és tisztításokat az alábbiak szerint végzi a város területén.
Marcali felnőtt, háziorvosi rendelőbe hosszútávra munkatársat keresek megfelelő szakápolói végzettséggel teljes munkaidőben, határozatlan idejű szerződéssel. Elvárások: megfelelő végzettség (körzeti szakápoló / diplomás ápoló), OKJ 54, HID.
A Marcali Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztálya kéknyelv betegség miatt rendelt el megfigyelési zárlatot többek között Marcali közigazgatási területén működő valamennyi, kék-nyelv betegségre fogékony kérődző állatot tartó gazdaság állatállományára. A határozat és indoklásának teljes szövege letölthető: lakossági tajekoztató (pdf)