Hogy is volt? – Marcali Takács Sütöde Kft.

Hogy is volt? – Marcali Takács Sütöde Kft.

Sorozatunkban a városban évtizedek óta sikeresen működő családi vállalkozásokat mutatjuk be. Nem csak az üzleti tevékenységüket, hanem a mögöttük rejlő embereket is. Bizonyára mindenkinek ismerős a Takács Sütöde név, hiszen évtizedek óta kóstolhatjuk a finomabbnál finomabb pékárú termékeiket.

 

Takács László sajnos már nincs közöttünk. Feleségével, Takács Lászlónéval s a leányok közül Bernadettel és Henriettel beszélgettünk.

- Honnét származik a család?

Takács Lászlóné: Nagyatádon születtünk és éltünk mindketten, már az általános iskolában ismertük egymást. A párom a sütőipari vállalatnál péknek tanult, majd elvégezte az élelmiszeripari szakközépiskolát, utána a technikumot. Végül mestervizsgát tett. Én a Nagyatádi Nyomdában dolgoztam. Marcaliban erre már nem volt lehetőségem, ezért Lacival együtt a pékséget vittük. 1967-ben házasodtunk össze. Három leányunk született, Bernadett 1968-ban, Henriett 1973-ban és végül 1980-ban Nikoletta.

 

t3

 

- Hogy alakult a szakmai életük?

- László szorgalmas munkájának és a tanulásnak köszönhetően Nagyatádon üzemvezető helyettes lett (ezt a képesítést is megszerezte). Kedvelték a dolgozók, ahol tudott segített. Miniszteri dicséretben részesült, mivel az országban elsőként hozott létre pék szakkört általános iskolásoknak. Délutánonként a 7-8. osztályosoknak mutatta meg a szakma alapjait. Amit a gyerekek elkészítettek azt ki is sütötték, aztán elfogyasztották. Méltán volt népszerű a foglalkozás. Talán ennek köszönhetően többen a gyerekek közül pékek lettek.

 

t4

 

Barcson három évet éltünk, a férjemet oda üzemvezetőnek hívták. Itt is csinált szakkört. Majd amikor Marcaliban elkészült az új kenyérgyár, megkérték arra, jöjjön ide vezetőnek, mivel nem volt itt elég felsőfokú végzettségű szakember. Ez 1981-ben volt. Furcsa volt először, különösen a lányoknak, mivel többször kellett iskolát váltaniuk. Közben építkeztünk, később itt lett a helye az üzemnek is.

- Hogyan lettek önálló vállalkozók?

- Kéthelyen volt egy régi pékség, volt benne téglakemence. Megnéztük, kibéreltük. Itt kezdtük önállóan 1983-ban. Férjem ekkor tagja lett az ipar- testületnek, sőt a Somogy Megyei Kézműves Kamara országos küldötte volt.

 

t1

 

Kiváló munkájáért elismerő oklevelet kapott. A kéthelyi pékségben hárman voltunk, 1 fő alkalmazott és mi ketten. Mindenki csinált mindent, én főként eladtam. Reggel fél ötkor már jöttek a vevők a friss áruért. Tetszett a kínálatunk a faluban, volt briós, pogácsa, kuglóf a kenyéren, kiflin kívül. Ekkor még boltokba nem szállítottunk.

 

t5

 

A hatékonyabb termelés miatt váltottunk és a családi házunk udvarán felépültük az új pékséget.1992-ben jöttünk át ide Marcaliba. Bővültünk, 4-5 dolgozónk volt, termékeinket már szállítottuk az itteni és a környékbeli üzletekbe is. Most is 5 munkatársunk van a pékségben. Van három boltunk-az egyik Csömenden, másik kettő Marcaliban, 5 bolti eladó alkalmazottunk van.

 

okl1

 

- Most hogy néz ki a családban a munkamegosztás?

Takács Bernadett: Amikor a szüleink nyugdíjasok lettek, átvettük Henivel a Kft. vezetését, ami több részből áll: pékség, három élelmiszerbolt, lottózó, dohánybolt. Ha az alkalmazottak közül valaki szabadságra megy, a testvéremmel mi állunk be helyette dolgozni.

 

t6

 

Én gimnázium után az AKKU-Gép-nél bérelszámolóként, majd a Balaton-Nagybereki Állami Gazdaságnál pénzügyi előadóként dolgoztam. Henriett kereskedelmi iskolát végzett. Amikor a rendszerváltás volt, elég bizonytalanná váltak a munkahelyek, s ezért apu itt a házban kialakított egy boltot úgy, hogy összenyitott két szobát. Ekkor jöttem én is haza, azóta is együtt dolgozunk a testvéremmel.

 

bettiék

 

- Az megfordult nektek, gyerekeknek a fejében, hogy más foglalkozást választatok majd?

 

betti családja

 

Bernadett:

Nikoletta bankár lett, Budapesten él. Henriett kereskedelmi iskolába járt, utána érettségizett. Én a gimnázium után kereskedelmi, boltvezetői végzettséget szereztem. Azóta is részt veszünk továbbképzéseken. A családi vállalkozás stabil volt, ebben nőttünk fel. Már az iskolai nyári szünetekben hajnalban kitekertem camping kerékpárral Kéthelyre, hogy kiszolgáljam a vásárlókat. Idővel az én fiaim is részt vettek a munkában, hisz amikor középiskolásként megszerezték a jogosítványt, később egyetemistaként is a nyári szünetekben beálltak szállítani a céghez. Mindketten tudnak sütni-főzni, próbáltuk velük megszerettetni a szakmát, de nekik más az útjuk. Annyira nem sajnálom, hisz azt csinálják, amit szeretnek. Hunor 1996-ban született, ő építőművész és építész. Őt követte Magor 1997-ben, gazdasági informatikus. A férjem, Harsányi Csaba viszont a cégben dolgozik.

 

ok6

 

Henriett:

Kislányként már fontam a perecet a pékségben. Így tettek a mi gyerekeink is, figyelték a pék munkáját. Szívesen fonták a kalácsot és tekerték a csigát, ezt éjjel kisütötték a pékek, s azt reggelizhették meg másnap. Az én két leányom sem viszi tovább a szakmát. Ramóna Somogysámsonban él, óvodában dolgozik, most éppen babát vár. Mielőtt férjhez ment, ő is itt dolgozott a boltban. Regina 17 éves, még Nagykanizsára jár középiskolába matematika-informatika tagozatra. Férjem, Tóth József a Marcali Autóbusz-állomás vezetője.

 

Heni lányaival

 

- Hogyan alakul majd a jövő?

- Ha kikerülne a dolgozók közül agilis, rátermett egyén, aki tovább szeretné vinni a sütödét, akkor talán folytatódhatna.

- Mi a kenyér „útja”?

- Este hét órára jönnek a pékek, megnézik a másnapi rendelést, kiszámolják a munka sorrendjét, hogy minden elkészüljön időre. Üzemünkben a legtöbb munkafolyamat manuális. Ledagasztanak, kézzel megformázzák a kenyeret. Az első darabok 9-10 óra körül sülnek ki. Saját és ipari kovásszal is dolgozunk, ezt előző nap készítik el a pékek. Élesztőt is teszünk bele, nagyüzemben kivitelezhetetlen a csak kovászos termék készítése. Van kelesztőkamránk is, hisz itt időre kell dolgozni. Két-három óra múlva kész a kenyér. Éjjel háromkor már ládákba rakják a termékeket és kezdődik a kiszállítás.

Versenyképesek az üzletláncok termékeivel szemben?

- Igen, megvannak a törzsvásárlóink, vidékről is. Szállítunk a bölcsődébe, óvódába, iskolákba és az idősek otthonába is. A mi termékeink más jellegűek. Igaz, szűkül a piac, hiszen a falusi kisboltok zöme bezárt.

 

óvodások a kenyér napján

 

Készítünk brióst, csigát, buktát, pizzás kiflit. Hétvégére töltelékes kalácsokat: fahéjast, vaníliásat, csokisat, meggyeset. Karácsonyra sütjük a bejgliket. Először jó nyolc évvel ezelőtt készítettük, csak a szűkebb környezetnek. Ma már több mint ezer fogy el az ünnepekre. Ennek egy része megrendelés, illetve felajánlás rendezvényekre. 2023 karácsonya előtt a MOTTE szervezésében a Helvécia étterem udvarán volt halászlé ételosztás, mi adtuk hozzá a hagyományos édességet. De jönnek érte vásárlók Boglárlelléről, Siófokról, Budapestről, Pécsről. Adtunk el Zalába, sőt Nyíregyházára és Érdre is.

 

okl

 

- Ki mit szeret csinálni a szabadidejében?

Takács Lászlóné: fiatal koromban néptáncoltam. Szerettünk kirándulni, moziba és strandra járni hétvégenként. Férjem szerette a focit, volt idő, amikor csapata volt a pékségnek. Sokat olvasott történelmi könyveket, erre nyugdíjasként lett módja igazán. Állandó vevője volt az akkor még létező könyvesboltnak. Mindig is érdekelte a közélet, minden fórumra, előadásra elment. Ez jellemző az egész családra. Egy cikluson át az önkormányzat pénzügyi bizottságának külsős tagja volt. Tiszteletdíját minden évben felajánlotta valami nemes célra, sokféle rendezvényt támogatott. A fürdőnél a parkba öt pad ebből a pénzből készült. Korábban említettem, aktív tagja volt az ipartestületnek is.

 

ok2

 

Bernadett:

szeretek a virágaimmal foglalkozni. Ez úgy jött, hogy amikor kertes házba költöztünk, rendezni kellett az udvart. Szakkönyveket olvastam erről, elkezdtem növényeket gyűjteni. Olvasni is szeretek, erre sajnos mostanában kevesebb időm jut. Mindig is szerettem szervező munkát végezni, így jött a Gödör Fesztivál ötlete is tavaly. Egy kis baráti, ismeretségi körből alakult csapattal együtt dolgozva szerveztük meg az elsőt. Kaptunk támogatást az önkormányzattól is, biztosították a helyszínt. Jó volt a fogadtatása. Idén május 11-én lesz a rendezvény. Célunk az, hogy a Marcaliból származó vagy itt és a környéken élő művészeket, kézműveseket és előadókat mutassuk be. Sokszor nem is tudjuk, milyen értékes emberek élnek közöttünk. A mostani program legyen egyelőre meglepetés. Engem is érdekel a közélet. Már felnőttek a gyermekeim, így indultam az önkormányzati képviselő választáson. Úgy érzem, van még energiám erre is, a család is támogat ebben. Egy éve külsős tag vagyok a pénzügyi bizottságban én is, mint egykor édesapám.

Henriett: szívesen készítek gobleneket, jelmezeket. Rajzolok, de szeretek színházba járni és kirándulni is.

 

Kívánjuk, még sokáig élvezhessük, vásárolhassuk a Takács Sütöde termékeit!

 

ok4


Nyomtatás