Népi kalendárium - december - 1. rész

kep201709 058

Advent - A karácsonyi ünnepkör advent első napjával veszi kezdetét, és vízkeresztig (január 6.) tart. Advent a karácsony (december 25.) előtti negyedik vasárnap előestéjén kezdődik. Az advent szó a latin adventus Domini kifejezésből származik, ami az Úr eljövetelét jelenti. Így tehát ez a várakozás időszaka, amelyben a keresztény emberek felkészülnek Jézus születésének ünnepére, ami a vallásos előírások szerint böjtöléssel és a hajnali szentmiséken (roráte) való részvétellel járó, csendes periódus. Régen ilyenkor nem tartottak lakodalmakat, zajos mulatságokat.


December 4. – Borbála napja
Szent Borbála Kis-Ázsiában élt, keresztény hitéért megkínozták, majd fejét vették. A bányászok, a tüzérek és a várak védőszentjeként tisztelték, kultusza a bányavidékeken volt a legjelentősebb. Szent Katalinnal együtt a hajadon leányok pártfogójának is tekintették. Somogyban elsősorban a délszláv lakosú községekben számított jeles napnak, főként a Dráva mentén. A Borbála-nap népszokásai és hiedelmei hasonlóak a Luca-napihoz: vagyis a démonikus tulajdonságokkal felruházott nőalak bosszúját elkerülendő, számos munkatilalmat kellett az asszonyoknak betartani. Így például tilos volt fonni, varrni, söpörni, mosni, ruhát szárítani, ajándékozni, kölcsön adni, sőt, a nők el sem mehettek otthonról. Mindezt a háztartás jövő évi szerencséje érdekében kellett teljesíteniük, s hogy a baromfiszaporulat biztosítva legyen. Környékünkön Buzsákról, Somogyszentpálról, Táskáról, Nikláról és Somogyvárról ismerünk különféle Borbála-napi tilalmakat.
Javasolt tevékenység volt a nők számára a tollfosztás, férfiaknak a borfejtés és a szomszédolás, mert a férfilátogató szerencsét hoz a háznak. A Dráva menti horvátoknál a fiúk kotyulni is jártak. Termékenységvarázsló mondókájuk végén a következő kiáltással guggoltak le: „Igy üjje meg a kentek kotlósa a tojást!”
Somogyban is ismert szokás a Borbála-ág hajtatása: az eladó lányok gyümölcsfavesszőt tettek egy pohár vízbe, és ha a barack- vagy cseresznyeág kizöldült karácsonyig, akkor hamarosan férjhez mehettek.
December 6. – Miklós napja
Szent Miklós püspök a 4. században élt a kis-ázsiai Myra városában. Legendája szerint gazdag szüleitől származó örökségét szétosztotta a szegények között. Amikor pedig egy elszegényedett nemes a három leányát tisztességtelen életre akarta kényszeríteni, Miklós arannyal teli „keszkenyőt” dobott be a házuk ablakán, így mentve meg őket a tisztátalanságtól. Éhínség idején csodát téve megszaporította a búzát, máskor hajósokon, kereskedőkön, molnárokon segített. Rajtuk kívül a halászok, révészek, pékek, diákok, eladólányok és polgárvárosok is patrónusukként tisztelik.
A Miklós-napi ajándékozásnak vannak paraszti hagyományai. Főleg a Dunántúlon és a magyar nyelvterület északi részén volt ismert a mikulásjárás, ami középkori diákhagyományokra vezethető vissza. A Miklós püspöknek és kíséretének felöltözött szereplők kisgyermekes házakat kerestek föl, ahol a csemetéket imádkoztatták, vizsgáztatták, majd tudásuknak megfelelőn megjutalmazták vagy az ördög virgáccsal fenyítette őket. A 20. század elején, a Dunántúlon még járták a falvakat a Láncos Miklós nevű alakoskodók, akik bekormozott arccal, kifordított bundában, láncot csörgetve ijesztgették a gyerekeket és a nagyobb lányokat.
A Mikulás-napi ajándékozás szokása a 20. század első felében terjedt el a falvakban, városi hatásra. A Mikulás szó a Miklós név szlovák megfelelője, ördögszerű kísérőjének, a krampusznak a neve pedig bajor-osztrák eredetű. A mai szokásgyakorlat elemeit német nyelvterületről kölcsönöztük. Somogyban, az 1930-as években még nem járták az utcákat a piros jelmezes, fehér szakállú Mikulások. Akkoriban a gyerekek a kitisztított cipőiket, csizmáikat az ablakba helyezték, és Miklós-nap reggelén megtalálták bennük az ajándékot, többnyire cukorkát. Az 1950-es évektől a szokás vallási tartalmának visszaszorítását célozta a Télapó nevének bevezetése – az orosz ’gyed moroz’ fordításaként. Napjainkban e kettős megnevezéssel találkozunk, a Mikulás-Télapó alakja versekben, énekekben, szerepjátékokban és a kereskedelemben egyaránt jelen van.
December 13. – Luca napja
Szent Luca a legenda szerint keresztény hitéért halt vértanúhalált. Neve a latin lux, azaz fény szóból származik. A szembetegségben, vakságban szenvedők patrónusa. A Gergely-féle naptárreform (1582) előtt Luca-nap az esztendő legrövidebb napja volt, egyúttal a téli napforduló időpontja is.
Luca napját az egész magyar nyelvterületen gonoszjáró napnak tartották, ezért különösen a boszorkányok rontása ellen kellett védekezni, például fokhagymával. E naphoz országszerte, így Marcali környékén is munkatilalmak kapcsolódtak. A környékbeli asszonyok úgy tartották, ha ekkor fonnának, varrnának, akkor befoltoznák a tyúkok hátsófelét, és azok nem tudnának tojni. Erre a napra javasolt munka volt mindenfajta fejtő-bontó tevékenység, például tollat fosztottak, babot fejtettek, hogy a tyúkok könnyen tojjanak. Termékenységvarázsló rítusok is fűződtek hozzá. Környékünkön fiúgyermekek jártak kotyulni: házról-házra mentek és bőséget, termékenységet serkentő énekeket, verseket mondtak. Egy-egy házhoz betérve engedélyt kértek: „Szabad-e kotyulni?” Ha megengedték, akkor ráültek egy tuskóra vagy egy köteg szalmára, és elkezdték mondókájukat. Az alábbiakban marcali kotyoló vers részletét idézzük az 1930-as évekből: „Jó reggelt a Lucának, Luca fekszik ágyába, Gyere Luca, menjünk el, Mennyországot nyerjünk el, Aki aztat elnyeri, Boldog lesz az életi. Kitty-kotty kur, Gelegonya kettő nekem is van kettő.” Bizén így folytatták: „A háziasszonynak annyi libája, kacsája, csibéje legyen, Mint az égen a csillag, a földön a fűszál. Kitty-kotty, gelegonya kettő, nekem is van kettő.”
A kotyulás végeztével néhány marék kukoricaszemet szórtak a kotyolók fejére, Marcaliban rostán keresztül vizet locsoltak feléjük, a tuskót vagy a szalmát pedig a tyúkólba tették. A kotyulásért almát, diót kaptak, pénzt nem mindenütt adtak, mondván az szerencsétlenséget jelentett. A kotyulás szokásáról az alábbi Marcali környéki településekről vannak adatok: Balatonszentgyörgy, Bize, Buzsák, Marcali, Mesztegnyő, Nikla, Somogyszentpál, Szenyér, Szőcsénypuszta, Szőkedencs.
kep201709 056Luca napjához számos jósló eljárás is kapcsolódott. A Luca-cédulák készítése és a gombócfőzés segített a lányoknak abban, hogy megtudják a jövendőbelijük nevét. A következő év időjárását hagymakalendárium és Luca-kalendárium útján jósolták meg. A Luca-búza csíráztatásával a jövő évi gabonatermésre lehetett következtetni.
December 15–23. Szentcsaládjárás
A szentcsaládjárás újabb keletű, 20. századi szokás. Valószínűleg a tréfálkozó, játékos betlehemezést kívánták felváltani ezzel a magán-liturgikus ájtatossággal. Középpontjában a betlehemi történet szálláskeresés motívuma áll. A szentcsaládjárás érzelmileg, hangulatilag előkészíti a karácsony misztériumát, ezért a szokás terjedését az egyház is támogatta.
Karácsony előtt kilenc nappal kezdik el, s általában kilenc, egymáshoz közel lakó vallásos család viszi egymáshoz a Szent Család képét vagy szobrát. Minden háznál díszes terítővel fedett asztalon házi oltárt készítenek a szentkép fogadására. A szokás gyakorlásában résztvevő asszonyok esténként gyertyával és a szentképpel kezükben, énekszóval indulnak útnak. A marcali járásban Bizéről, Holládról, Marcaliból, Mesztegnyőről, Sávolyról vannak adatok a szentcsaládjárásról, de a közelben Buzsákon, Öreglakon szintén ismerik. Napjainkban a marcali szentcsaládjárók minden nap ugyanannál a háznál gyűlnek össze, de mindig más személy viszi haza a szentképet, s őrzi azt a következő imaóráig.
December 21. – Tamás napja
A bibliai „hitetlen” Tamás néven emlegetett apostol névünnepe, akiről közismert, hogy próbával akart meggyőződni Krisztus feltámadásáról. A hagyomány szerint pünkösd után Jézus külön megjelent neki. Innen ered a szólás: „Szent Tamás szolgája vagyok”, azaz akkor hiszem, ha látom.
Disznóölő Tamás napjának is nevezik, mert sok helyen ekkor vágják le a karácsonyi ünnepekre szánt hízott disznót. Régen ennek hájából eltettek egy darabot, mert a tamáshájat kelések gyógyítására vélték alkalmasnak. A disznóölés napján Somogyban is szokás volt a nyársdugás, vagyis a vacsora idején a falubeli legények észrevétlenül egy többágú nyársat helyeztek a konyha ajtajához, rajta tréfás rigmusokat tartalmazó papírossal. Aztán a háziak a nyársra disznótoros finomságokat aggattak, és kitették a kapuba, ahonnan a nyársdugók titokban magukkal vitték a kóstolnivalót.
Vidák Tünde, néprajzkutató


Nyomtatás