Mivel az idén húsvét április második felében volt, ezért most ugyan nem májusban van pünkösd, de ettől még ez pünkösd hava. A tavasz utolsó, más összefüggésben Ikrek havának is nevezett hónap ugyancsak bővelkedik jeles napokban, jó néhány ünnepünket tartjuk ekkor. Nézzünk ezekből párat!
Május elseje
Vannak ugyan hazánkban olyan vidékek is, ahol a májusfa állításának ideje pünkösd, a legtöbb helyen azonban a májusfának elsejére virradóra ott kellett állnia a lányos házak előtt. Olyan is akadt, ahol ez egyfajta beavatási szertartásnak számított egyben - akinek már májusfát állítottak,
az nagylánynak számított, és jogosulttá vált táncmulatságokba járni.
(De dívott olyan szokás is itt-ott, hogy a „rosszéletű” lányoknak rozzant fazekakkal, ócska rongyokkal „ékesített” száraz kóró állt reggelre az otthonuk előtt.)
Ez a nap a munka, a munkások, a munkásosztály nemzetközi szolidaritásának ünnepe is, megnevezése, tartalma és külsőségei az éppen aktuális politikai üzenethez igazodtak. Van azonban vallási vonatkozása is: II. Pius pápa rendelte el megünneplését Szent József emlékére, aki kétkezi munkás volt.
A munkások összefogásának nemzetközi seregszemléjévé a II. Internacionale döntése tette meg, egy halálos áldozatokkal is járó, véres összecsapás emlékére, ami az Egyesült Államokban tört ki munkások és rendőrök között, a XIX. század vége felé. Ezzel csaknem egy időben nálunk, Magyarországon is hasonlók történtek. Orosházán szerveztek május elsejei felvonulást, de betiltották, ám a rendezvényt a tilalom ellenére megtartották. A munkásokat a karhatalom erőszakkal szét tudta ugyan kergetni, de a felkorbácsolódott indulatok további lázadásokat szültek a Viharsarok több településén, egyre erősödő agrárszocialista megmozdulásokat generálva.
A szocializmus évtizedeiben a „béketábor” országaiban a május elseje tiltott ünnepből kötelezővé vált, egységesre kidolgozott rituáléval, amihez még központi segédanyagot is szerkesztettek. A figyelem középpontjában nálunk a budapesti felvonulás állt, ahol a tömeg látványos külsőségek közepette járult a párt és az állam vezetői elé, akik dísztribünről gyönyörködhettek a szemlátomást boldog és elégedett alattvalókban. A felvonulások, nagygyűlések ikonikus helyszíne, a Hősök tere 1956 tavaszán még a megszokott módon adott helyt a május elsejei ünnepnek, decemberben viszont már egészen más esemény zajlott ugyanott:
Az ún. néma tüntetés, amin nők tízezrei vonultak hangtalanul, halálos csöndben, vitték virágaikat az ismeretlen hős sírjára, így tiltakozva Kádár, Apró, Dögei szovjet segítséggel kinevezett kormányának véres megtorlása, a szaporodó halálos ítéletek, a megtelő börtönök kegyetlen valósága ellen.
De változatos, sok színű ország a mi hazánk. Még egy fél év se telik el a december negyediki tüntetés óta, amikor a forradalmat leverő új hatalom hívó szavára újra megtelik emberekkel a Hősök tere, többszázezer honfitársunk gyűlik össze, hogy május elseje tiszteletére lelkesen ünnepeljen és tapsoljon az ünnepi szónoknak, Kádár Jánosnak, aki a következőket mondta: „Az ellenforradalmi lázadás fölött a munkásosztály nemzetközi segítségével döntő győzelmet aratott magyar dolgozó nép ünnepli szabadon a proletár nemzetköziség ünnepét ... „Éljen a párt!” /(Vastaps )
Ezen a napon indul meg hazánkban a televíziós adás, mégpedig a Hősök terén tartott nagyszabású tömegrendezvény élő közvetítésével.
Három évtized múlva majd újra megtelik a Hősök tere, ismét többszázezer ember jön el, hogy gyászszertartáson tisztelegjen a megtorlás áldozatainak, az 1956-os forradalom vezetőinek emléke előtt az újratemetési ceremónián.
1989 tavaszára ugyanis érezhetően sok minden változófélben volt, így május elseje forgatókönyve is. A fontos elvtársak már nem a dísztribünről integettek a vonuló népnek, hanem a tömegekkel együtt haladtak - velük és az élükön. A vezetők szétrajzottak az ország különböző településeire, hogy minél több helyen tudjanak szólni a dolgozó néphez. A korabeli politikai élet erős embere, Berecz János a tekintélyes súlyú bányászváros, Tatabánya megyei tanácsának erkélyéről emlékeztette szelíd fenyegetéssel a népet, mennyire nem kellene feleslegesen ugrálni: „ Nincs szükségünk még egyszer arra, hogy vasökölhöz kelljen folyamodjunk!”
Óvatosabb és tökéletesen magabiztos hangot ütött meg Budapesten a párt első embere, Grósz Károly: „Az MSZMP marxista szellemű reformpárt ... meggyőződésem, hogy a pártnak nagyon széles a tömegbázisa .”
Nem kell még egy évnek se eltelnie, hogy kiderüljön, alaposan melléfogtak mindketten. A jövőt annak a népszerű hetilapnak sikerült véletlenül megsejtenie, amelyik - nem metaforának szánva! - ezt a címet adta ünnepi tudósításának: Itt volt május elseje ...
Anyák napja
Az idén úgy látszik, torlódtak az ünnepek, egyetlen hétvégére három is jutott belőlük: anyák napja május elsejére esett, a középiskolai ballagások pedig előtte nap voltak.
Anyák napi ünnepség a Mechanikai Művekben az 1970-es években
Valamilyen formában szinte az idők kezdetétől ünnepelték az édesanyákat, már a régi görögök is együtt köszöntötték az istenek anyjával a földi anyákat is. Hivatalos ünneppé azonban csak a XX. század elején nyilvánították ezt a napot, mégpedig Amerikában,1914-ben. Abban az esztendőben, amikor kezdetét vette az első világháború - az ünnepeltek mindjárt el is küldhették fiaikat a frontra, megnyomorodni vagy meghalni ...
Nálunk alig néhány - de milyen néhány! - év elteltével kezdte meg a Vöröskereszt szervezni a húszas évek közepén az ünnepségeket,1930-ban pedig már miniszteri rendelet szólítja fel az iskolákat: „Felkérjük a mélyen tisztelt Tanárelnököket, hogy május első vasárnapján tartandó anyák napját, ezt a gyönyörű ünnepet, szeretettel alakítsák ki növendékeik lelkében, amelynek pedagógiai, jellemképző ereje messze túlhaladja egy-egy család körét, és a nemzetnevelés erkölcsnemesítő munkájába kapcsolódik.” A hagyományok szerint az édesanyákat virággal köszöntötték fel, nálunk főleg az ünnepre frissen kinyíló orgonával, ami valamikor szabadon burjánzott szerte a határban, sokfelé a parasztporták kerítését is az egymás mellé ültetett orgonabokrok alkották.
De szép is volna, ha más jeles napokkal együtt ez is visszaváltozhatna az üzleti vállalkozások és kereskedők ünnepéből azzá, aminek eredetileg szánták! Ha varázsütésre eltűnne a minden műfajban szabadon tenyésző giccsparádé: az avitt falvédőkre kívánkozó bugyuta közhelyversikék, az egyenfeliratokkal ellátott mázolmányok - faragványok, és helyettük valódi érzelem, a tevékeny szeretet ezer apró jele társulna egy csokor virág mellé.
Ballag már ...
A selmecbányai Erdészeti és Bányászati Akadémia végzős diákjai egyszercsak azt találták ki, hogy tanulmányaik végeztével este, sötétedés után, bányászlámpával a kezükben körbejárják az Akadémia épületét. Később már a városban is tettek egy sétát, így búcsúzva diákéveik kedves emlékű helyszíneitől. Az 1870-es években kialakuló szokáshoz egy röpke évtized múltával újabb társult: a ballagókról egy csoportkép is készült, így született meg a tabló őse. Ez a csoportkép ma is megvan a selmecbányai Bányászati Múzeumban, rajta a felirattal, a Ballag már a vén diák kezdetű ének első két strófájával.
Ezt a dalt és a nagy tekintélyű diákvárosból, Heidelbergből származó, egy évszázaddal korábbi, latin nyelvű nótát, a Gaudeamus igitur kezdetűt ma is éneklik minden, klasszikus értékek szellemében nevelő, patinás középiskolában a maturandusok. Végigballagnak a szokásos útvonalon, vállukon a tarisznyával, benne a szimbolikus jelentésű útravalóval: A népmesék hosszú vándorútra induló legkisebb fiújának hamuban sült pogácsáját idéző kicsi pogácsával, némi aprópénzzel, a lyukas kétfilléres utódjával, és valami lelki- szellemi táplálékkal.
Ez utóbbi lehet egy életvezetési tanácsként szolgáló idézet vagy valami emlék a tovatűnt diákévek színtereiről.
Kezdetben a ballagási ceremónia a nagybetűs élet kezdetét hivatott jelképezni, de ma már mindenhol tartanak ballagást, a bölcsődétől az óvodán át az általános iskoláig, maga az ünnep pedig inkább az egyik helyről a másikra történő átmenetet jelenti.
Gyermeknap
1949-ben határozott úgy a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség, hogy május utolsó vasárnapját gyermeknappá nyilvánítja. Az időzítés egyáltalán nem véletlen, nemrég ért véget a háború, mindenütt a világon sok az árván maradt, hontalanul kóborló kisgyerek, akiknek megoldatlan helyzetére szerették volna a figyelmet ráirányítani.
Voltak már persze előzmények, Törökországban például egészen az 1920 - as évektől szántak esztendőként egy - egy napot a gyerekek köszöntésére, hazánkban pedig az Országos Gyermekvédő Liga már a századforduló körül is szervezett különböző akciókat a gyerekek javára.
A Föld egészére kiterjedő mozgalommá azonban csak ezek után vált a gyereknap. Ennek apropóján a különféle konferenciák, határozatok és szónoklatok számbavétele helyett most inkább annak az embernek az alakját idéznénk meg, aki a gyermekekről elmélkedő ünnepi beszédek helyett cselekedett a gyerekekért, akár élete kockáztatásával is: Sztehlo Gábor evangélikus lelkészre emlékezünk.
Sztehlo Gábor 1944 márciusától kezdte meg zsidó kisgyerekek mentését, diakonisszák segítségével, püspökének, Raffay Sándornak megbízásából, a Vöröskereszt támogatásával. Ma is felfoghatatlan, hogyan volt képes eredményesen rejtegetni, ellátni mintegy 1600 kisgyereket és 400 felnőttet 32 különböző helyszínen, többek között a saját nagybátyja otthonában. Mindenről, még tanításukról - nevelésükről is gondoskodott. Bátorsága, talpraesettsége, kiváló szervezőkészsége és az a széleskörű összefogás, amire támaszkodhatott, ékes bizonyíték rá, hogy nagy veszélyek idején nemcsak a zavarosban halászni kezdő gazemberek jelennek meg azonnal, hanem előkerülnek „a világ igazai” is, akikben az emberség belső parancsa minden mást megelőz.
Azt hihetnénk, a veszély elmúltával fellélegezhetett, learatta a babérokat, és kipihente magát. Nem ez történt, Sztehlo Gábor a háború után ugyanúgy folytatta mindazt, amit addig is tett, merthogy a feladat megmaradt, csak az üldözöttek, a segítségre szorulók személye változott. Összeszedte az utcákon csellengő háborús árvákat, az otthontalanokat, a kitelepítendők vagy kitelepítettek, az „osztályellenségek” gyerekeit, és a budai hegyekben lévő - Weiss Manfréd által felajánlott - területen kezdte el gondjukat viselni. A gyerekekkel együtt rendbe tették a rozoga, különféle célokat szolgáló épületeket, egyszóval: otthont teremtettek maguknak. Ez lett a Gaudiopolis, egy valóságos kis állam az államban, a gyerekek köztársasága.
Ez nem egyszerűen menhely volt, ahol enni kaptak és fedelet a fejük fölé, bár ez sem volt csekélység a szétrombolt, éhező Budapesten. „Akinek nincs senkije, az Gábor bácsi gyereke”- vallották a kis gyámolítottak, akiknek itt nemcsak az ellátásukat biztosították, hanem lelki sebeiket is igyekeztek gyógyítgatni. Valódi közösséget alkottak, ahol mindenkinek jutott feladat, senki nem lehetett ingyenélő, korának és képességeinek megfelelően dolgoznia kellett, de jogai is voltak, és felelősséget viselt a társaiért. Gaudiopolis a saját demokratikus köztársaságuk neve volt, ami tényleg úgy működött, mint egy igazi állam. Vezetőiket maguk választották maguk közül, volt alkotmányuk, szerkesztettek törvényeket, még saját pénzük is volt.
Az eredményesen működő, független szellemű, felelősségre, önálló gondolkodásra szoktató gyermekparadicsom egyre nagyobb szálka lett a hatalom szemében, államosították, azaz megszüntették. Sztehlo Gábort elbocsátották, aki ezt követően lelkészként szolgált tovább - egyháza keretein belül elkezdte szervezni a fogyatékkal élők és öregek szeretetotthonát ...
Hosszan lehetne sorolni azoknak az ismert embereknek a nevét, akik „Gábor bácsi” nélkül meg se nagyon érhették volna a felnőttkort. A világhírű tudós, Oláh György például, aki szerves kémiai kutatásainak úttörő jelentőségű eredményeiért Nobel - díjat kapott, de itt faragtak embert József Attila két unokaöccséből, Makai Ádámból és Péterből is.
Itt nevelkedett a neves újságíró, Szilágyi János, a költő Orbán Ottó, Keveházi László lelkész, a Hittudományi Egyetem tanára, A Pál utcai fiúk írójának, Molnár Ferencnek a két unokája, Horváth Ádám és Sárközi Mátyás.
Sárközi Mátyásnak somogyi kötődése is van, apai nagyapja Tabról származott. Ő maga ismert novellista, kitűnő műfordító, kritikus, negyven éven át szerkesztette Londonban a BBC magyar adásait. Járt Marcaliban is, gimnazistáknak tartott rendhagyó órákat a kilencvenes években. / ingyen / Horváth Ádám volt a Gaudiopolis első kis kultuszminisztere, felnőtt korában a Magyar Televízió rendezője, egy időben elnöke is. Az ő nevéhez fűződik az első magyar teleregény, a Szomszédok létrehozása is.
A 65 éves korában infarktusban elhunyt Sztehlo Gábor tevékenységét halála előtt hazájában semmilyen módon nem honorálta semmiféle hivatalos hatalom, de eredményes munkájának emléke nemcsak egykori „gyermekei” szívében és gazdag életművében él tovább, hanem egy világhírű műalkotás is az örökkévalóságba emeli: Erről szól Radványi Géza Valahol Európában című filmje, aminek szereplői jórészt a gyerekköztársaság lakói közül kerültek ki.
Orbán - napi búcsú
Essék szó végezetül egy marcali vonatkozású májusi eseményről is. A hónap 25-ét, Orbán napját követő vasárnap tartják városunkban a búcsúi szentmisét, az Orbán- kápolnában. A hagyományok szerint ekkor körmenet indul a plébániatemplomtól a kápolnáig, a hívek gyalogosan teszik meg a hosszú utat. Mivel Szent Orbán a szőlők és vincellérek védőszentje, tőle kérnek segítséget a szőlősgazdák, hogy nyújtson védelmet az ilyenkor virágzó szőlőnek az ekkor még elő-előforduló fagyok ellen.
