Marcali Napló

Alkotói díjat adományozott a Városi önkormányzat idén Héger Györgynek

Alkotói díjat adományozott a Városi önkormányzat idén Héger Györgynek

Alkotói díjat adományozott a Városi önkormányzat idén Héger Györgynek, a Honvéd Nyugállományúak Klubja leköszönő helyi elnökének.Alkotói díjat adományozott a Városi önkormányzat idén Héger Györgynek, a Honvéd Nyugállományúak Klubja leköszönő helyi elnökének.- Sokan ismernek a városban, nemcsak katonai körökben, azon kívül is.

„Kék nap” a Magyar Máltai Szeretet- szolgálat Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskolájában, Boronkán

„Kék nap” a Magyar Máltai Szeretet- szolgálat Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskolájában, Boronkán

Iskolánkban már hagyomány, hogy az Autizmus világnapjáról (április 2.) megemlékezünk. 2019-ben városi Kék sétát szerveztünk, melynek végállomása a Künzelsau téren volt, ahol kiállítás és kis műsor várta az érdeklődőket. A tavalyi évben a pandémiás helyzetre való tekintettel virtuális Kék sétán vehettek részt mindazok, akik kék fotóval támogatták ezt a napot. 

Egy élet a szolgálat jegyében

Egy élet a szolgálat jegyében

Bakos Péter május 1-én tölti be a 95. életévét. A Bajtársi Egyesület alapító tagja, katonaként szolgált több helyen, utolsóként Marcaliban, a külső laktanyában. Belépve otthonába csak ámulni lehet a renden, tisztaságon, pedig egyedül él, ennek ellenére segítséget nem igényel a háztartási munkákhoz. Mindent maga végez. Bevásárol, eljár ebédelni, sőt, kerékpározik is.

70 éves a gimnázium - programok az évforduló jegyében

70 éves a gimnázium - programok az évforduló jegyében

December 10-én fotókiállítással folytatódott a gimnázium 70 éves évfordulója alkalmából szervezett programsorozat. Csoszó Gabriella és Havranek Andrea fotóit tekinthették meg az érdeklődők az iskola aulájában. Mindketten a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium tanulói voltak.

marcali logo fehér
Image

Marcali Város Önkormányzata

H-8700 Marcali, Rákóczi u. 11.

Tel: +36 85 501 000

E-mail: polghiv@marcali.hu

© 2019 Marcali Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.

Főmenü