Sorozatunkban a városban évtizedek óta sikeresen működő családi vállalkozásokat szeretnénk bemutatni. Nem csak az üzleti tevékenységüket, hanem a mögöttük rejlő embereket is.
Sokan ismerik és szeretik Samu Andrea Szalonját. S bizonyára többünk frizuráját készítette el annak idején az édesanyja,
Frankberger Gabriella (Majercsikné). De fia, Wajandt Barnabás is folytatja a családi hagyományt.
- Hogy kezdődött?
- Édesanyám Balatonbogláron a KTSZ-ben volt fodrásztanuló. Akkoriban, a szocialista rendszerben végleges dolgozónak oda bekerülni csak szinte „kihalásos” alapon lehetett. Mivel ott nem volt számára hely az üzletben, ezért kétéves koromban ide költöztünk Marcaliba. Először a központban lévő fodrászatba került anyu. Aztán a Járási Tanács engedélyt adott újabb fodrász KTSZ nyitására, az akkori Lenin utcában. Ott folytatta a munkát, hiszen a közelben, a Katona József utcában laktunk. Egy év múlva már maszek üzlet lett. Gáspár Józsefné Ancsával (akinek a fia, Gáspár Erik szintén közkedvelt fodrász városunkban), Kocsis Gáborné Erzsikével s Pimpauerné Németh Ibolyával vitték az üzletet 20 éven át. Később a Ságvári utcában éltünk, ott rendezett be egy picike, önálló üzletet, ezt örököltem én meg.
- Édesapád mivel foglalkozott?
- Samu László, autószerelő mesterként dolgozott.
- Már pici gyerekként fodrásznak készültél?
- Egyáltalán nem. A szüleim elváltak, anyu egyedül nevelt fel. Ezért már az oviból is általában anyu munkahelyére mentem haza. Nem szerettem a 70-es, 80-as évek fodrászatának hangulatát. Még nem volt szokás előzetesen időpontot foglalni a vendégeknek. Mindig tele volt az üzlet, a dauer víznek szúrós volt a szaga. Anya kezei sokszor voltak sebesek a vegyszerektől, gyakran fájt a dereka, a lábai. Nem találtam vonzónak a szakmát.
Nyolcadik osztályban sem volt még kiforrott elképzelésem arról, mi is legyek. Szerettem a gyerekeket, ezért arra gondoltam, talán óvónő leszek majd. Csodálatos gyerekkorom volt egyébként. A Mikszáth Iskolába jártam német tagozatra. Jó tanuló osztály volt a miénk. Kovács tanár úr volt az osztályfőnökünk. Rengeteget tanultam tőle, viselkedést, etikát, emberséget. Igazi pedagógus volt. De szeretettel emlékszem Rádler Ancsa nénire, Kovácsné Anikó tanárnőre. Mivel kiforrott elképzelésem nem volt a pályaválasztással kapcsolatban, ezért a gimnáziumba jelentkeztem. Kövesdi Rózsika néni volt az osztályfőnököm és a magyartanárom.
Tőle is nagyon sok mindent kaptam a két év alatt. Az élet azonban úgy hozta, hogy amint nagykorú lettem, ki is iratkoztam innét.
A döntésemnek finoman szólva nem örült anyu. A mérgesen elhangzó kérdésre, hogy akkor hol fogok tanulni, hirtelen rávágtam, hogy fodrász leszek. Ezen a válaszon akkor magam is meglepődtem. (Mondjuk, jártam anyuval képzésekre, érdekelt is a sminkelés, csak sajnos, kiderült, hogy allergiás vagyok egyes alapanyagokra.)
Másnap letett elém egy Kaposvárra szóló buszbérletet, elmondta, hogy kit kell keresnem az iskolában. Kemény volt velem, nem viccelt!
Addig én életemben nem ültem még buszon. De ettől kezdve egyedül kellett ott boldogulnom. Miután megtaláltam az iskolát, a tantermet, ahová mennem kellett, ott ért a következő pofon. Csupa 14 éves diák ült ott. Gondoltam, ez valami tévedés, hisz én már akkor elmúltam 18. Csak kapok valami könnyítést, hiszen én két évet már elvégeztem a gimnáziumban. Közölték velem, nem, én ide fogok járni 3 évig, mint szakmunkástanuló. Na, akkor teljesen elkeseredtem. Egy hétig iskolában, egy hétig gyakorlaton voltunk, én anya üzletében. Nagyon utáltam ezt az egészet. A fodrászbemutatók azonban továbbra is érdekeltek. Hozzáteszem, nem voltam ügyes tanuló, szorgalmas sem. Ez kényszerdöntés volt, úgy is álltam hozzá ehhez az egészhez.
Édesanya megunta egy idő után ezt a viselkedésemet. Elmondta, muszáj normálisan elsajátítanom a szakmát, hiszen ebből kell majd megélnem. Harmadikas voltam, amikor részt vettem egy olyan bemutatón, ahol fiatal fodrász volt az előadó. S akkor én elhatároztam azt, hogy ha ezt így is lehet, akkor nem biztos, hogy az az én utam, hogy napi 8 órát üzletben dolgozzak. Lehet ezt a szakmát másként is művelni. Néztem ezt a lányt, és eldöntöttem, hogy akkor én színpadra fogok menni. Ezt így közöltem is anyukámmal. Ő kinevetett, s közölte, majd akkor leszel színpadi fodrász, ha a napi életben lévő feladatot meg tudod csinálni, el tudod látni. Versenyeredmények is kellenek hozzá.
Mivel elég jó kapcsolatai voltak Budapesten az akkori szakmai elittel, gondolta, akkor bedob engem a mély vízbe. Menjek egy kicsit „kiküldetésbe”, nézzem meg, hogy más üzletekben hogy csinálják. Addigra én már minden alapot megtanultam tőle. Elég sok fodrászatban megfordultam abban a fél évben, sok tapasztalatot szereztem. Kellett még egy versenygyőzelem is ahhoz, hogy a vágyam teljesülhessen, meg a
szakmunkásvizsgát is le kellett tenni. Legnagyobb döbbenetemre ott hármast kaptam úgy, hogy a vizsgán minden egyes munkafolyamatnál felállították a modellemet s közölték, na ilyennek kell lennie a munkának, ez a legjobb teljesítmény. Ezek után meg voltam arról győződve, hogy a legjobb eredményt én értem el. Roppant büszke voltam magamra egészen addig, míg a bizonyítványok kiosztására nem került a sor. Amikor megláttam a jegyem, panaszt tettem az igazgatónál, hogy valószínűleg elírtak valamit. Ő közölte velem, hogy a szakmai zsűri elnökének a döntése volt ez. Ebbe én nem nyugodtam bele, elmentem hozzá az üzletébe. Ott derült ki, hogy tulajdonképpen anyukámon állt ezzel bosszút, mivel annak idején ő Marcaliban kivált a KTSZ-ből, s az üzlet ennek hatására meg is szűnt rövid időn belül. Elhatároztam, akkor én most megmutatom a világnak! Elindultam életem első versenyén, amit három kategóriában is megnyertem. Vidéki fodrász nem igazán ért el addig ilyet. Közben anya át akarta nekem adni az üzletet. Én ragaszkodtam ahhoz, hogy átalakíthassam az én elképzeléseimnek megfelelően.
1997. október 1-jén nyitottam meg az első saját fodrászatomat. Anyu vendégkörének egy része maradt csak nálam, fél év múlva lett egy kialakult, állandó, főként az én korosztályomhoz tartozó vendéglista.
Olasz márkának lettem az első magyar referencia szalonja, akkor még az Alfaparf Budapesten sem volt jelen. Egy év után pedig én népszerűsítettem őket a bemutatókon, így kerültem először színpadra. 21 évesen már oktató fodrász lettem Magyarországon úgy, hogy még nem voltam mester. Ez nem volt megszokott dolog. Jártam az országot, Európát, hétvégente alig voltam otthon. Elmondhatom, hogy szinte az összes híres szállodában aludtam már. Kőkemény évek voltak ezek. Rettenetesen sok szakmai tapasztalatot szereztem, az olasz mesterektől megismerhettem a legújabb trendeket, a legújabb anyagokat szinte elsőként, hisz évente 3-4 továbbképzésen vettem részt Olaszországban.
Öt évig tartott mindez, csodálatos időszak volt. Közben megszületett Barnabás fiam is. Hétköznap az üzletben teljesítettem, hétvégén pedig elutaztam, jártunk az országban mindenfelé. Volt tavaszi és őszi körút.
Ma már nem bírnám ezt a tempót. Anyukám elismerte a teljesítményemet, de azért szerette volna, ha mestervizsgát is csinálok. 2007-ben megcsináltam, és 2018-ban lettem Ezüstkoszorús fodrászmester.
- Ezzel minden kerek lett, elérted, amit célul tűztél ki.
- Ismét váltás jött az életemben. Olyan ajánlatot tett a Revlon világcég, amit nem lehetett visszautasítani. A francia divízióhoz csatlakoztam. Megkaptam életem első nagy szerződését, kemény, komoly kitételekkel. Hét évig dolgoztam velük, itt teljesedtem ki igazán a munkámban. A fodrászok velem azonosították a márkát itt Magyarországon. Ekkor volt az, amire azt mondtam, erre vágytam, mindig is ezt szerettem volna.
A gyakorlatban ugyanúgy hétvégente bemutatókat tartottam, hétközben az üzletben dolgoztam. Írtam közben egy festőkönyvet is, a cég ezt használja az egész világban. Tanítottam óraadóként is iskolában, azt annyira nem szerettem. Az üzletben is mindig voltak tanulóim gyakorlati képzés keretében. Közülük sok országos és nemzetközi bajnok került ki. Nagyon jó évek voltak ezek, szakmailag is sokat tudtam adni ezeknek a fiataloknak. Hálás is vagyok nekik, mivel én is rengeteget tanultam tőlük. Viszont nem jutott idő a családi életre. A fiamat anyuék nevelték, közben el is váltam. Többet akartam lenni Barnussal, s az üzletet sem akartam feladni. Döntöttem, kiszálltam az oktatásból, pedig nagyon szerettem.
Így folytatódott az élet Marcaliban. Közben kaptam egy megkeresést, hogy egy márka rólam szeretné elnevezni az ollóját. Először azt gondoltam, viccelnek velem. Kiderült, hogy nem. Így lett Samu Andrea ollója! Ez egy nagyon szép sassonvágó olló, amit az én kezemhez gyártottak sablon után. Egészen 2020-ig bárki megvehette. De be kellett tiltatnom a gyártását, mert egy kínai cég lemásolta. Talán ez volt a legnagyobb elismerésem a szakmában.
Tudomásom szerint a világon két másik fodrásznak van csak a nevére gyártott ollója, Európában egy sincs, s nő sincs közöttük. Közben megismerkedtem az új párommal, aki mindenben mellettem áll. A vendégköröm végig kitartó volt, pedig nekik is alkalmazkodniuk kellett a külföldi útjaimhoz.
Közben nőtt a fiam, s mivel mindig voltak csinos tanulólányaim, ő is gyakran bejött az üzletbe. Én nem gondoltam, hogy követi majd a példámat, de hetedikes korában közölte, hogy ő is fodrász lesz. Na, az biztos nem leszel! Bármi, de az aztán nem. Ezzel a múlttal, hogy a nagynénéd, a nagyanyád, anyukád is az, s az én eredményeim után tőled biztosan ötször annyit fognak majd elvárni. Nem leszel boldog.- mondtam erre én. Hiszen évekig jómagam is csak a fodrász Gabi lánya voltam.
- S végül mi lett az általános iskola után?
- Volt egy feltételem, mégpedig az érettségi letétele. Abban bíztam, hogy majd abban a négy évben módosul az elképzelése. Be is iratkozott Keszthelyre az Asbóth suliba, a sima érettségit adó osztályba. Azonban hajthatatlan maradt, a középiskolás évek alatt is bejárogatott a fodrászatba. Másodikos volt, amikor azt mondta nekem, hogy elindul azon a tanuló fodrászversenyen, ahova én egyébként zsűrizni jártam. Hazavitte gyakorolni a babafejet, s kérte, csak egyszer mutassam meg neki, hogy kell csinálni a kiadott feladatot. Felkészült a megmérettetésre. Természetesen én nem értékeltem őt a versenyen, senkinek nem árultuk el, hogy az én fiam.
Rögtön második helyezett lett a harmincvalahány fodrásztanulóból. Érettségi után jöhetett a fodrászsuli. Ettől fogva komolyan elkezdte a szakmát tanulni, Budapestre ment el gyakorlatra. Az volt a cél, hogy mester és színpadi fodrász legyen. Elsős korában megnyerte az Európa Kupát.
Másodikban kétszer újra győzött. Végzősként a felnőtt kategóriát is megnyerte. Összesen hatszoros kupagyőzelemmel büszkélkedhet. Nálam egy évet dolgozott, majd felkérte a legnagyobb magyar forgalmazó cég oktató fodrásznak. A mai napig ennek a cégnek a férfi szekcióját viszi. Nagyon büszke vagyok rá. Már én is mondogatom neki a mestervizsga lehetőségét. Ő sem akar itt megállni, világbajnok szeretne lenni. Sajnos, Magyarországon még nincs jelentősége az elért versenyeredményeknek, anyagilag nem térül meg a belefektetett idő, energia és pénz.
- Milyen most a frizuradivat? S milyen hajvágást kérnek Marcaliban?
- A vidék egy kicsit mindig le volt maradva Budapesthez képest. Ha a világ divatját nézzük, akkor a főváros is mindig elmarad egy évvel a nemzetközi trendektől. Nagyon visszajöttek a sassonos vonalak az elmúlt két évben a címlapokon, a média felületeken. A lakosságnál ezt nem tapasztaljuk. A vendégek között vannak a bevállalósak, meg a megszokott formákhoz ragaszkodók. Én mindig azok közé tartoztam, akik azt vallják, hagyjuk már a divatot! Az a divat, ami neked jól áll! Ne nyomjuk el az egyéniséget! Háromféle vonalat lehetne megkülönböztetni: a klasszikust, a modernet és az extrémet. Ami inkább fontos a divat szempontjából, azok a színek. Mi áll jól a szem és szemöldök színéhez, a vendég bőréhez. Még egy rosszul levágott frizurát is fel lehet dobni egy jó színnel.
Érdekes, hogy ez fordítva nem igaz. Egy jó fodrász megismeri először a vendége egyéniségét és ehhez készít olyan frizurát, amivel ő egységben tud lenni. Lényeges, hogy hordani, és kezelni is tudja azt a hajat a hétköznapokban is. Meg kell ismerni a vendéget, beszélgetni kell először vele. Akár parókával megmutatni a kívánt színt. Egyébként én szeretem az univerzális frizurákat, mert ha kell, akkor azt lehet alakítani, akár alkalmivá tenni, variálni. Ha a vendég olyat kér tőlem, amiről előre tudom, hogy neki nem lesz az jó, nem csinálom meg, mivel nekem ő az élő reklámom. Igenis, nekem tudni kell ajánlani is frizurát.
- Barnabás is önállóan éli már az életét. Hogy teltek az utóbbi évek?
- Már nem vállalok tanulókat, bemutatókat. Néha még zsűrizek. Úgy érzem, szakmailag és emberileg elértem azt, amire vágytam. Egy kicsit elfáradtam. Nagyon szeretem továbbra is a szakmát, a vendégeimet, csak egy kicsit lassítottam. Csak a marcali üzletet működtetem, s mivel a fiam viszi, nekem nem kell mindig feltétlenül ott lennem. A meglévő vendégkörömet szeretném kiszolgálni, nekik minőségi szolgáltatást nyújtani. Illetve van egy fodrászcikk webáruházunk. Ezeket csinálom, de szigorúan csak hétfőtől péntekig, napi nyolc órában.
Úgy döntöttünk, hogy visszaköltözünk Balatonboglárra a nagyi házába, most fejeztük be a felújítást.
Most gondolom azt, hogy elértem oda, ahova igazán szerettem volna. Egyenesben vagyok a párkapcsolatom tekintetében is, ott élek, ahol mindig is szerettem volna. Arra vágyom még, hogy nagymama lehessek, s olyan, amilyenek az én nagyszüleim voltak. Eddig nem igazán volt arra sem időm, hogy társasági, baráti kapcsolatokat ápoljak, hogy szórakozni járjak. Most már szeretnék egy kicsit magammal is foglalkozni, a párommal együtt lenni. S az, hogy a Balatonnál élhetek, az maga a csoda. Láthatom minden nap a napfelkeltét, vagy éppen a naplementét. Minőségi időt élek meg. Azokkal a barátokkal vagyok együtt, akik velem voltak ezalatt a huszonöt év alatt.
- A szakmán kívül mivel foglalkozol még szívesen?
- Pár évvel ezelőtt eljutottam oda, hogy nem igazán tudtam aludni. Akkor elkezdtem kreatív dolgokat csinálni, pl. rózsadobozokat ragasztgattam, asztaldíszeket készítettem, bútorokat újítottam fel. Ma már nem csinálom. Olvasni is szeretek, főként életrajzi könyveket. Ha időm engedi művész és kosztümös filmeket nézek. Van egy napirendem. A reggelim az mindig úgy kezdődik, hogy kimegyek a partra a bögrémmel, s ott iszom meg a kakaómat. Utána bemegyek Marcaliba dolgozni, s este ugyanúgy a Balatont nézem. A hullámokban, a túlpartban gyönyörködöm. Sokat sétálok, élvezem a csendet. Szeretek egyedül lenni. Becsukódtunk, elvonultunk a párommal. Otthon is gyakran kiülök az erkélyre s nézem a vizet, hisz 30 méterre van tőle a házunk. A Balatonnak minden nap más illata van, imádom. Már előre tudom ebből, milyen időjárás lesz aznap.
Ez egy energiamező, olyan, mint egy mágnes. Hálás vagyok, hogy minden úgy alakult az életemben, ahogy azt kívántam.
