Hogy is volt? - A Somogyvári Optika

Hogy is volt? - A Somogyvári Optika

Sorozatunkban a városban évtizedek óta sikeresen működő családi vállalkozásokat szeretnénk bemutatni. Nem csak az üzleti tevékenységüket, hanem a mögöttük rejlő embereket is. Első interjúnkban Osvaldné Somogyvári Krisztinával beszélgettünk.

-Milyen most a szemüveg divat?
- Ami nagyon szembetűnő. A műanyag, fekete, nagy keretek, főként a fiatalok körében. Mostanában azért kezd nálunk is elterjedni az átlátszó, vízszínű vagy kicsit barna keret is. Ezenkívül népszerű a kontaktlencse, hiszen a segítségével nincsen bekorlátozva a látás. A mai fiatalok hamar beletanulnak a használatába.

- Krisztina mióta hord szemüveget?
- Úgy 4-5 éve, ez már a korral jár.

- Mi a tapasztalata, eléggé figyelünk a szemünk világára?
- A fiatalabb korosztály igen, hisz javarészt ők használják a digitális eszközöket, talán ezért hamarabb is romlik a látásuk. A változó trendek miatt is gyakrabban cserélnek keretet. Marcaliban több olyan munkahely van, ahol apró dolgokat kell összeszerelni, illetve nagyon sokan dolgoznak monitor előtt. Mivel ezekhez a munkákhoz nélkülözhetetlen a jó látás, illetve a jó szemüveg, így a dolgozó korosztály is rendszeresen jön ellenőrzésre, szemüveg cserére. Persze van olyan eset is, amikor az emberek kész olvasószemüveget vásárolnak. Ezek alkalmi viselésre jók, de állandó használatra nem javasoljuk őket.
Szemünk világa nagyon fontos, ezért nálunk is vannak alap, közép, és prémium kategóriás lencsék, akárcsak az autóknál. Marcaliban azonban nagyon behatárolt, hogy mit tudunk eladni. Nagyobb városokban, ahol az emberek többet keresnek, könnyebben megengedhetik maguknak a prémium kategóriás termékeket. Erre példa az, hogy már szuper lencséket fejlesztettek ki erre a digitális világra, de nem biztos, hogy itt ezt meg tudják fizetni a vásárlók. Ezért próbálunk a cégektől egyes prémium és középkategóriás termékekre egyedi kedvezményeket kérni és azt átadni a vevőknek. Így, ilyen feltételekkel azért a mi vevőink is könnyebben hozzájutnak nagyon jó minőségű, kiváló lencsékhez.

- Hogyan kezdődött, miként lett optometrista? Egyáltalán, mit is jelent ez a szakma?
- Talán azzal kezdeném, mit csinál az optometrista. A mi feladatunk a látásélesség vizsgálása, korrigálása, hogy megfelelő értékekkel készítsük el a szemüveget. A képzés során a betegségekről is tanultunk. A szemfenék vizsgálaton kívül minden mást meg tudunk nézni, modern műszerekkel, így a szürke és zöldhályogot is. Tehát mi szűrünk is, s ha találunk valami eltérést, akkor szakorvoshoz küldjük a pácienst. Tulajdonképpen modern gépekkel a szemfeneket is nézhetném, pupilla tágítás nélkül, de még nagyon drágák ezek a berendezések. (Az Essilor Kft jóvoltából egy hónapig ki is próbálhattuk ezt a gépet.) Pedig ez lesz a jövő útja, hiszen már ma sincs az egészségügyben elegendő szakorvos. Képet fogunk küldeni a szemésznek, a háziorvosnak. A gépi háttér adott lesz már talán
5 év múlva. Már most is a fiatal orvosok inkább hozzánk küldik vizsgálatra a leendő szemüvegeseket, hisz ők inkább a gyógyításra koncentrálnak. Mi itt az üzletben tároljuk az adatokat, össze tudunk egy-egy mérést hasonlítani a régebbi állapottal. Gyakran jönnek hozzám tanácsért egyéb szemészeti problémával, s ez jó. Ha időben vagyunk, s tanácsomra azonnal el is megy az illető a szakorvoshoz, van gyógyulási lehetőség. Egyébként is kétévente meg kellene nézetni a szemünket.

 

osvald3


1988-ban érettségiztem a marcali gimnáziumban. Sokan közülünk pedagógusnak készültek, én is földrajz-rajz szakra jelentkeztem. Eljártam Kéthelyre Barna Árpád tanár úrhoz felkészítésre. Bár nagyon élveztem az órákat, sokat tanultam tőle, mégsem sikerült a rajz felvételim. Akkor egy évig a postán dolgoztam. Közben apukám olvasott az újságban egy hirdetést arról, hogy jelentkezni lehet retusőr vagy látszerész képzésre. Megtetszett az Ofotért budapesti iskolája, jelentkeztem. Közben azért a felsőoktatásba is újra beadtam a papírjaimat, de a felvételire már nem mentem el. Kollégista lettem a fővárosban, én a vidéki lány. Nagyon élveztem ezt az időszakot. A második évben együtt volt már a gyakorlati és az elméleti oktatás. Gyakorlatra Keszthelyre jártam az Ofotértbe.
Ott kezdtem el dolgozni a műhelyben. Az üzletben nem volt gépi csiszoló, ezért kézzel kellett csiszolni, így igazán sikerült elsajátítanom a szakma alapjait. De ez jó volt arra, hogy megcsinálhattam a mestervizsgát, ahol megkövetelték ezt a tudást. Ez 1989-1991 között volt. A bejárást azonban nem szerettem, sok időmet elvette a tömegközlekedés, nem volt közvetlen csatlakozás Keszthelyre. Mondhatjuk, belecsöppentem ebbe a szakmába, nem volt tudatos a választásom, hiszen a családomban nem volt ennek hagyománya. Édesanyám munkaügyes volt a Postán, apukám gépészeti művezető volt a KPM-nél.

Osvald1- Mikor nyitott itt optikát?
- A nagyszüleim a Petőfi utcában laktak, a mostani Hétszínvirág iskolával szemben, ahol a ház üzlethelyiség részében akkor még Dóra Tibor boltja volt. Kitaláltuk, teremtünk nekem munkahelyet itt a városban. Start hitelt vettem fel, és 1992. január 2-án szüleim sok-sok segítségével indítottam a vállalkozást. Képeztem is magam, 1994-ben jelentkeztem optometristának a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem Főiskolai Karára.
A képzés levelező szakon folyt.

- A magánélete hogyan alakult közben?
- 1994-ben, amikor jártam a főiskolára, akkor beszélgettünk sokat a vonaton a későbbi férjemmel, Osvald Ferenccel. Két év múlva augusztusban házasodtunk össze. Államvizsgán már a pocakomban volt a nagyobbik leányom, Regina.

- Mikor költöztek át a mostani üzletbe?
- A régi helyen már rossz állapotba került a kirakat. Dönteni kellett. Végül nem azt javítottuk meg, hanem költöztünk. Ahol most vagyunk, egy régi polgári ház volt. Feri éppen akkor végzett Gödöllőn az egyetemen, profi üzleti tervet készített, s persze, újra kölcsönt vettünk fel a továbblépéshez. Először az első két szoba, aztán a harmadik utcafronti is az üzlet része lett. 1992 óta folyamatosan kölcsönből fejlesztettünk, s bizony, sokat kellett dolgozni ahhoz, hogy vissza is tudjuk termelni. 2000-ben történt mindez, akkor voltam állapotos a kisebbik lányommal, Bettinával. A szívem szakad meg, mikor a lányaim mondták, anya te mindig dolgozol.
De hát azért tartunk itt, ahol. S csodálatos hogy úgy alakult, a lányainknak tovább tudjuk mindezt adni, szakmailag segíteni tudjuk őket.

- Mindketten követik a munkában az édesanyjukat?
- Igen. A gimnáziumot itt végezték, ez számomra nem is volt kérdés, hisz említettem, én is itt érettségiztem. El sem tudtam azt képzelni, hogy nincsenek itthon a középiskolás évek alatt. Jónak tartottam a képzést, különösen az ötosztályos nyelvi tagozat volt szerintem az. Mindketten arra jártak. Meg is szerezték a nyelvvizsgát. Regina különösen a történelmet szerette, fel is vették az ELTE-re. Az ottani tanulmányait most passziválta, mert ő is Semmelweis Egyetemen tanul optometristának, mint ahogy Bettina is. Gyerekkorukban azt mondták egyébként, hogy bármik lesznek, csak ezt nem fogják csinálni. Látták, ez hogy működik, látták a másik oldalt is, az esti, sokszor éjszakába nyúló utómunkálatokat. ( Mert zárás után van még munka.) Azért azt még most is úgy gondolják, hogy önállóan vállalkozásba nem kezdenének, de együtt még lehet.
Egyedül nőként, teljes erőbedobással ezt csinálni, közben anyának is lenni nagyon nehéz. A nagyobbik gyermek Budapesten tanul és dolgozik, az Optic Worldnél, egy magyar multi cégnél. Itt az újdonságokkal, modern dolgokkal hamarabb meg tud ismerkedni. Gyakran adunk egymásnak tanácsot a munkával kapcsolatosan. Ő szereti a nyüzsgést, a nagyvárost. Bettina inkább kisváros párti. De olyan jó, hogy akár a vacsoraasztalnál is tudunk „szakmázni”, mindenki érti, miről folyik a szó. Mert a férjem is megszerezte a sok diplomája mellé ezt a képesítést is. Vannak olyan munkák, amihez erő kell, besegít ha kell, pl. a keretbeállításnál. Kimondhatjuk, a mi családunkban mindenki látszerész. Még úgy is igaz ez, hogy a sógornőmmel, Somogyváriné Kusz Adriennel, és az ő anyukájával, Kusz Ferencnével, Margittal dolgozom együtt. Teljes a családi vállalkozás.

osvald2- Mit csinál szívesen szabadidejében?
- Na, abból nagyon kevés van. Hétfőtől szombat délig dolgozom. Jobbára hétvégére marad a háztartás. Úgy érzem, ezzel mindig csúszásban
vagyok. Nagyon szeretek olvasni, moziba járni. (Persze, amikor lehet.) Nagy Star Wars rajongó vagyok, de a kedvenc filmem a Büszkeség és balítélet. Most éppen Az arany ember című Jókai regényt olvasom újra.
Elhatároztam, újra elolvasom a régi kötelezőket. Érdekes lesz megfigyelni, most hogyan hatnak majd rám. S én is azt gondolom, több kortárs íróval, költővel kellene az iskolában foglalkozni. Egyébként mindig is szerettem a szépirodalmat. Bettina is nagy könyvimádó, együtt hosszú időt vagyunk képesek könyvesboltban eltölteni. Aztán az is igaz ránk, hogy az egész család imád kempingezni. A szüleimmel is annak idején bejártuk ilyen módon az egész országot.
Élvezem a kényelmetlenséget a lakókocsiban, mivel ekkor csend, nyugalom, a természet vesz körül. Inkább víz mellé megyünk, ha mód van rá, a tengerhez. A lányok asztmásak voltak kicsiként, s az ottani levegő mindig meggyógyította őket. A férjem búvárkodott is, s Regina is a tengernél szerelmesedett bele a merülésbe. Le is tette az alapvizsgát, s készül majd-amikor lehet- Horvátországban letenni a továbbiakat.

- Mit bánt meg, mit csinálna ma már másképpen?
- Azt, hogy a gimnáziumban nem mentem el német fakultációra. Hiányzik a munkámhoz a precízebb nyelvtudás.

- Mi bosszantja fel a mindennapokban?
- Nagyon türelmes ember vagyok. Nem véletlen, hogy a reklamációkat is én intézem az üzletben. Viszont az felbosszant, ha valaki nem tud felelősséget vállalni a saját tetteiért. Kedvességgel és mosollyal sok mindent meg lehet oldani. Rövid az élet, a pozitív dolgokra kell koncentrálni.

- Mit tanácsol, belevágjanak a fiatalok vállalkozás indításába?
- Nőknek egyedül nem biztos, hogy ajánlom, de erről már beszéltem, hogy mivel jár. (Természetesen ezt a saját szakmánkra értem.) Inkább családdal együtt tegyék. Nagyon jó a szabadság, hogy nincs főnököm, szeretem az önállóságot. De nagy a teher is. Iszonyatos felelősséggel jár egy vállalkozást vezetni. Feri is vállalkozó lett két éve, pedig ő mindig csapatember volt. Nehezen tudott váltani, én erősítettem az átállásban. Ehhez is hozzá kell szokni, alkalmazkodni kell a piachoz. Kockázat, de én már elég régóta kockáztatok. Mégsem cserélném le másra, nem is tudnám elképzelni másként az életem. Régi középiskolás osztálytársaim gyakran mondják, hogy mára kinyíltam. Igen, akkor még visszahúzódó, félénk voltam. Mondjuk, azért egy szakmai találkozón nem vállalnék előadást. Itt az üzletben vizsgálat közben kicsit az ügyfelek lelki támasza is vagyok. Főleg így a járvány idején megnyílnak az emberek, jólesik nekik kicsit elbeszélgetni. Meg is emeltük a vizsgálati időt egy órára, s ez így is fog maradni. Most lassítás van, elmélyülés van. Szép ez a szakma!

- Hogyan telik majd az ünnep?
- Tojást nem szoktunk festeni, mert allergiások vagyunk a színezékre. Fóliával tesszük széppé, vagy éppen a neveinket írjuk rájuk. Volt, hogy filctollal ráróttuk, hogy piros, kék, zöld. Ketten a férjemmel esszük a hagyományos húsvéti étkeket, Regina vegetáriánus, Bettina nem szereti a sonkát. A járvány miatt csak szűk körben leszünk. Gyerekkoromban a nagymamámnál töltöttem sok időt. Ott Szulokban az volt a szokás húsvétkor, hogy a fiúk szalmát szórtak a lányos házak elé. Bizony, korán fel kellett kelni s elsöpörni, különben pártában maradt a lány. Nekem az időben való felkelés nehezen ment, mindig a mama söpörte el a szalmát. Nem is maradtam pártában! Aztán jöhetett a locsolás.
Jó egészséget, boldog ünnepeket kívánunk mindenkinek!


Nyomtatás