Visszatér a vén diák

Visszatér a vén diák

Jubileumi találkozóra gyülekeznek az egykori diáktársak a gimnázium épülete előtt: ötven esztendeje, 1969-ben érettségiztek. Egyik hétvégén az egyik, a másikon a másik osztály érkezik. Hiába szerették volna egyszerre, együtt tartani az összejövetelt, az ország, sőt a világ minden tájára szétszóródott csapatot lehetetlennek bizonyult egy időpontra összerántani, pedig Laki Éva és Gombai Marika, a lelkes szervezők igazán mindent és mindenkit megmozgattak a siker érdekében.

 

Ők már az új, eleve középiskolának készült épületben tanulhattak, ami ugyan nem sikeredett valami szépre, bűnben is fogant / a kedvéért bontották le a zsinagógát, teljesen feleslegesen egyébként /, de a korábbi állapotokhoz képest sokkal jobb körülményeket tudott biztosítani: voltak benne szertárak, szaktantermek, sőt még menza is.

Osztályfőnökeik rég nem élnek már, volt tanáraik képviseletében Osváth Anna fogadja az érkezőket.
- Tegezzetek vissza nyugodtan - mondja - összeöregedtünk mi már ...

Ahogy a sorsuk is sokféleképpen alakult, megjelenésükön is más-más módon hagytak nyomot az eltelt évtizedek. Van, aki szinte semmit se változott, és akad olyan is, akinek bizony be kell mutatkoznia, hogy „azonosítani" tudják a többiek, és a halottjuk is egyre több - értük ég a gyertya az asztalon.
Sanyira emlékeznek, aki a környék egyik legsikeresebb mezőgazdásza lett, de a rendszerváltást követő új világban kicsúszott a talaj a lába alól, sehogy se tudta megtalálni a helyét. Éva, a felesége is osztálytárs volt, de nincs itt a találkozón, nem jár sehova. Férje tragikus halálát azóta se tudta feldolgozni magában, elzárkózva a világtól, vallásában keres megnyugvást az egyik környező faluban.
És hát Jóska szegény ., a lányok kedvence, akinek önsorsrontó élete egy erdő magányában ért szomorú véget - az orvossá lett diáktársra rótta ki a sors a rettenetes feladatot, hogy borzasztó állapotba került tetemét azonosítsa ...

De itt vannak azok is, akik be tudták váltani tanáraik hozzájuk fűzött reményeit: Gál tanár úr
"tanársegédje", Jáger Márta helytörténeti - levéltári területen vált sikeressé, és szülőfalujának díszpolgára. Vagy Tallián Rózsika, aki a többiek szerint olyan nyelven tudott folyékonyan társalogni Kállai tanár úrral a fizikaórákon, amit ők sajnos egyáltalán nem beszéltek - nem meglepő, hogy maga is matematika-fizika tanár lett egy gimnáziumban. Abban mindenki egyetért, hogy az osztály esze, a legjobb tanuló Kinics Erzsike volt, aki azonban egy nagy szerelem kedvéért lemondott a tudományos karrierről, és érettségi után férjhez ment. Ám azt mondja, ő igenis karriert csinált, elérte a legtöbbet, ami elérhető: boldog ember lett.

Vannak, akik itthon maradtak, és egész életükkel Marcali vagy a környék javát szolgálták: Vass Éva, Hegyi Magdi, Hódos Zsuzsa, Illés Tamás. Sokan ismerik őket a városban, találkozhattak velük iskolában, kórházban vagy éppen kábeltévés ügyeik intézése közben.
De olyanok is akadnak, akik mostanában jöttek vissza, hogy nyugdíjas éveiket itthon élhessék. Szilágyi Marika Budapestről költözött „haza”, férjével együtt, itt él a testvére, István, aki az idén ment nyugdíjba, jobb lesz itthon. András Jancsi, az „Öcsi" is a közelmúltban vett házat Marcaliban, bár ő még egy kicsit visszajár gyógyítani a régi munkahelyére, de nyugdíjas éveit itt szeretné leélni.

cikk3

 

És érkeznek sorban a távolba szakadtak:
Szántai Ida Székesfehérváron él, de a nagylánya még Marcaliban tanult, és a rokonság nagy része is itt él, ő egy kis családlátogatással is összeköti a mai napot nyilván. Megjött Zavagyil Éva is Keszthelyről, Ceglédről meg Scheiber Jutka, Marcali egykori iskolateremtő, legendás könyvtárosa.
Az összetartozás élményének, az emlékek erősségének megejtő bizonyítéka, hogy a nevezetes napra valóban a világ végéről, Ausztráliából is hazautazott Reiner Klári, és magával hozta a családját is, bemutatni a többieknek.

cikk4

 

Vajda Marcsi is itt van, Svájcból, akinek az édesapja volt a marcaliak orvosa az ostrom alatt, és még utána is sokáig játszott meghatározó szerepet a város egészségügyi ellátásában, feleségével együtt. Marcsi az akkori törvények szerint nem egészen szabályosan hagyta el az országot, ezért sokáig nem is jöhetett haza.
- Talán ezért is rögzültek bennem mélyebben az emlékek - mondja -, ha itt vagyok, mindig a gyerekkori, fiatalkori világot keresem, amit nem találok persze, hogyan is találhatnék. Az a világ rendje, hogy változnak a dolgok, mi pedig magunkban őrizzük tovább a régi utcák képét, a valaha volt emberek emlékét. Ilyenkor, ha összejövünk, újra élővé varázsolódik a múlt.

Megérne egy ilyen érettségi találkozó valamilyen hozzáértő, szakavatott elemzést is egyszer, mert a vidám csivitelés, a tova tűnt diákkor epizódjainak felidézése mellett ez egy nemzedék számadása is beváltott álmokról és beváltatlan ígéretekről, tisztes helytállásról és csalóka reményekről. Látlelet a szerencse forgandóságáról, és korrajz is egyben.
Történelem ez is, „alulnézetből".
O.I.

cikk2


Nyomtatás