Marcali Napló

DDR Terem OB kvalifikációs íjászverseny


DSCN0417

Kissé szokatlan időpontban, 2016. december 28-án, szerdán rendezte meg Boronkai Íjász Egyesület a Dél-Dunántúli Régió Terem OB Kvalifikációs íjászversenyét a Marcali Városi Sportcsarnokban. Mintegy 70 versenyző indult a megmérettetésen, amelynek tétje a versenyen túl az országos bajnokságon való részvételi jogosultság megszerzése volt.

75 éve történt… A magyar királyi 2. honvéd hadsereg keleti frontra küldése – előadás az Iparosházban

unnamed



2017. január 12-én 18 órától a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület székházában megemlékezést tartottak a doni katasztrófa évfordulóján. A rendezvény Szaka Zsolt elnök vezetésével először a Himnusz eléneklésével kezdődött, majd gyertyagyújtással és főhajtással folytatódott az egykori hősök és áldozatok emlékére az Ipartestület udvarán lévő Trianon emlékműnél.

Tehetséggondozás az óvodában

DSCF6093


„Hozzon a gyermeknek mindenki, amit tud: játékot, zenét, örömet. De hogy mit fogad el: bízzuk rá. Csak az a lelki táplálék válik javára, amit maga is kíván.” (Kodály Zoltán)
Az Óvodai nevelés országos Alapprogramja meghatározza az óvodák számára a kiemelt figyelmet igénylő gyermekekkel való foglalkozás feladatait. A kiemelt figyelmet igénylő gyermekek közé tartoznak a tehetséges gyermekek is.

„Ha Te tudnád” - Karácsony előtti Beszélgetés Jáger Kingával

DSCN0400


Jáger Kinga énekesnő 12 évesen már fellépett Marcaliban s ide is járt zeneiskolába. A város lakói innét is ismerhetik. Legutóbb pedig az RTL Klub tehetségkutató műsorában, az X-Faktor élő adásaiban láthattuk. Karácsony előtt lakóhelyén, Böhönyén beszélgettünk.

”A kis dolgokat kell igazából megbecsülni…"

A népi bölcsesség szerint, ha a Jóisten az egyik kezével elvesz, akkor a másikkal ad valamit az embernek. Szabó István elmondhatja magáról, hogy Tőle jó ideig csak elvett a Jóisten. Előbb a felhőtlen gyermekkorát, majd a szeme világát és hogy a másik kezével mit adott? – kitartást, szorgalmat,lelkierőt, emberséget ,szerető családot, s ráadásként tehetséget! Azt hogy merre billen a mérleg nyelve, döntsék el Önök, történetét megismerve!
Szabó István 1971-ben Marcaliban született, és egy éves kora óta küzdött a cukorbetegséggel. Gyermekkorát a betegség, s annak következményei árnyékolták be, a sok hiányzás ellenére jól teljesített a kéthelyi általános iskolában.

FILMAJÁNLÓ Mars - Utunk a vörös bolygóra (National Geographic)

mars1


A dokumentumfilm a valóságot dokumentálja. Leggyakrabban megtörtént eseményekről szól, tényeken alapul. A műfaj megnevezése a francia Documentaire kifejezésből származik, amelyet eredetileg útifilmekre használtak.

Segyevy Dániel, a térképkutató

DSCN0466

Segyevy Dániel az Eötvös Loránd Tudományegyetem geográfus szakán végzett. Jelenleg a lipcsei Leibniz Földrajzi Kutatóintézet szerződéses munkatársa. 2017-től felvételt nyert a Lipcsei Egyetem Leibniz Nemzetközi Tanulmányok Doktori Iskolájába. Kutatási területe az etnikai földrajz, a történeti földrajz, a térképtörténet, valamint a földrajztudomány története.

Szalagavató a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnáziumban - egy végzős gondolatai

szalagavató kép

December 9.  Bűvös nap a Berzsenyi Dániel Gimnázium végzős tanulóinak. Nekünk. Szalagosok leszünk. Egy kis izgalom az öltözőben, sutyorgás a folyosón, verejtékező tenyerek ökölbe zárva. Halk zene, majd egyre hangosabb, és már ki is lépünk a nézők elé. Katonás sorok, lassú araszolás, sorolják a neveket, szorít a cipő...

Somogy Polgáraiért Díj marcali kitüntetettje: Meiszterics János vállalkozó

DSCN0468


- Meiszterics Úr, rangos elismerésben részesült az Ünnepi Megyehéten Csurgón. Meséljen egy kicsit magáról, az autós iskoláról!
- Tapsonyban születtem 1949-ben. Itt jártam általános iskolába, a gimnázium első három osztályát Böhönyén végeztem, az utolsót pedig Marcaliban az akkori Lady János Gimnáziumban. Utána esztergályos szakmát tanultam, de soha nem műveltem. A katonaság után, 1971-ben kerültem az MHSZ-hez gépjárművezető -oktatónak. Ott dolgoztam 1978-ig, majd 1989-ig az ATI-nál. Majd megalakítottam az I-es számú Járművezető-képző munkaközösséget, 1994-ben pedig a Meiszterics Autósiskola KFT-t, ami a mai napig is sikeresen működik.

Jönnek a potentátok!

 DSCN0405


Amint azt decemberi számunkban már olvashatták, városunk kórháza - mármint ami megmaradt belőle - hivatalos ceremónia keretében felvette alapítójának, első igazgatójának nevét.

Főmenü