Táborzáró Lurkó Nap

Táborzáró Lurkó Nap

Végre! Már mindannyiunknak hiányzott, főleg a gyerekeknek, hogy programon, rendezvényen vehessünk részt. Az online tanulás, a home office munkavégzés megfosztott bennünket a közvetlen, személyes együttléttől.

Szerencsére a vírushelyzet lehetővé tette, hogy az önkormányzati hivatal idén is megszervezze ingyenes nyári táborait, s ennek a lezárásaként tartották meg a Lurkó Napot a fürdőben augusztus 16-án.
Bereczk Balázs alpolgármester:
- Már harmadik alkalommal valósítottuk meg az ingyenes nyári táboroztatást városunkban. Előtte is voltak persze az intézmények, egyesületek, civil szervezetek szervezésében táboroztatás, amihez mi is támogatást nyújtottunk. Amikor három éve plusz forráshoz jutottunk, el kellett döntenünk, mire használjuk fel. Úgy gondoltuk, s az idő igazolta is ezt, hogy inkább hét héten keresztül biztosítunk a gyerekeknek programokat ahelyett, hogy egy órás rendezvényre eltapsoljunk 4-5 millió forintot. Nagy népszerűségnek örvendett a táborozási lehetőség. Többen voltak olyanok, akik több héten át éltek vele. Nagyon fontos, hogy teljesen ingyenes volt minden a résztvevők számára, a napi háromszori étkezés is. Persze Marcaliban megmaradtak a korábbi táborok is (pl. úszó, foci stb.), így mindenki megtalálta a maga célközönségét. Mi pedig szélesíteni tudtuk azt a kört, akik igénybe tudták venni ezt a lehetőséget. A gyerekek újra közösségben lehettek, mi pedig minimalizáltuk a koronavírussal való megfertőződés veszélyét. Két helyszínen volt a bázisunk, többször történt egy napon belül fertőtlenítés, takarítás. Kijelenthetem, hogy négy év távlatában is meg lesz szervezve a tábor.

lurko1

 

Mozsárné Kutor Veronika:
- Trombitás Zsanettel együtt koordináltuk a nyári táboroztatást. Több mint százötven gyermek vett rajta részt hét héten át. A Bernáth-házban és a Mikszáth óvoda felújított épületében voltak a foglalkozások. Minden héten más tematika alapján dolgoztunk. Volt sport, kreatív, helyismereti, ötletelő, helytörténeti tábor. Hetente kétszer strandoltunk, illetve volt fagyizás, mozi a korzóban. Természetesen volt idő szabad játékra, csapatépítésre is. Újra közösségben lehettek a gyerekek, hiszen ez nem adatott meg nekik tavasz óta. A Lurkó Nap a zárása a projektnek, egyfajta megkoronázása. Számos dologgal készültünk, van ötfajta felfújható játék, mozgó kultúrház, kreatív sarok, Marcatlon ügyességi pálya. A Mozgó Kultúrház kihozta a társasbázis kínálatát, a szabadtéri, nem sérülékeny játékokat a több mint kétszáz darabos kínálatából. Bábszínház, illetve zenés produkciók is szórakoztatják a kilátogató családokat.

lurko2

 

Stamler Edit:
- Jó érzés, hogy megint közönség előtt léphet fel a Calympa. Nagyon hosszú volt ez a szünet, próbálni sem tudtunk az elmúlt időszakban. Ezt a gyerekműsort ősszel kezdtük el gyakorolni, tavasszal léptünk fel vele először. Még nekünk is újdonság. Folyamatosan bővítjük a repertoárt, most is hoztunk új dalokat. Terveink között szerepel új felnőtt műsor összeállítása is, már dolgozunk rajta.

lurko3

 

Megkérdeztem néhány résztvevőt is az élményeikről.
Kesztyüs- Szebeni Zselyke először vett részt a táborban, sok élménnyel gazdagodott. Élvezte a kulcskeresést, a sportot, a fürdést. Örült, hogy végre találkozhatott a barátaival is, és megbeszélhettek minden csajos dolgot. A táborzárón is lelkesen mindent kipróbált. A táborokat pedig jövőre sem fogja kihagyni!
Marosi Tünde, Koltán Veronika:
- Két éve vesznek részt a táborban a gyerekek. Nagyon élvezik, társasági lények. Én anyukaként nyugodtan dolgozhattam, tudtam, hogy jó helyen vannak. Jelen körülmények között nagy segítség volt ez. Mindegyik turnust kipróbálták, fotóztak, kézműveskedtek, strandoltak. Fontos, hogy minden ingyenes volt. A mai napon is kihasználunk minden lehetőséget.
Kis Zoltánné (Marcsi)
- Első osztályos volt a kislányom. A Játszunk, hogy játszhassunk táborban volt. Több ismerősömtől hallottam, hogy milyen jó programokat állítanak össze a szervezők. Összefogtunk több osztálytárssal, és jelentkeztünk. A gyerekek március óta nem látták egymást! Elégedettek vagyunk, számtalan élménnyel lettek gazdagabbak a lurkók.
Zsirai Nóri a Kulturális Korzó fotós táborában volt. Sokat tanult és játszott itt barátaival együtt. Főként virágokat és állatokat szeret fényképezni.

 


Nyomtatás