Pedagógusnap 2018.

ped1

„Az, hogy az iskola – és benne a tanár – milyen volt, csak jó 10 évvel az iskola elvégzése után kezd kiderülni.” (Németh László)

ped2Hagyományához híven a sportcsarnokban rendezte meg a Városi Polgármesteri Hivatal június 14-én a pedagógusnapot. Az ünnepi műsort a Marcali Hidas Frigyes Zeneiskola növendékei adták. Ezt követően Dr. Sütő László polgármester köszöntötte az ünnepelteket, majd a nyugdíjba vonuló pedagógusoktól búcsúzott. Hagyományához híven a sportcsarnokban rendezte meg a Városi Polgármesteri Hivatal június 14-én a pedagógusnapot. Az ünnepi műsort a Marcali Hidas Frigyes Zeneiskola növendékei adták. Ezt követően Dr. Sütő László polgármester köszöntötte az ünnepelteket, majd a nyugdíjba vonuló pedagógusoktól búcsúzott. Vékony Jánosné és Gaál Ottóné óvodapedagógus, Kernné Szalai Éva tanító, Pásztor Lászlóné tanító, Györei Istvánné könyvtár, magyar nyelv-és irodalom, Kiláné Meggyesi Zsuzsanna magyar, történelem, Pék Róbertné matematika, pedagógia, Galuska Ilona matematika, Nagy Judit ének-zene, zongoratanár, Torma Sándor Ede, a Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium megbízott igazgatója vonul vissza a katedráról. Néhányukat megkértem arra, próbáljanak visszaemlékezni a legkedvesebb élményükre. Kíváncsi voltam arra is, mivel töltik majd a felszabaduló időt.

ped3Györei Istvánné: A könyvtárosság, a magyartanár létem, ez volt az életem. Pillanatokat emelnék ki, tulajdonképpen semmi nem felejtődik, a jó és a rossz is nyomot hagy bennünk, ezt minden pedagógus tudja. Tervem az millió van. A családdal, unokákkal, édesanyámmal szeretnék minél többet lenni. Olyan életfeladataim vannak, amelyek egész embert kívánnak.

Kiláné Meggyesi Zsuzsanna: Egy film pereg le előttem, át is gondoltam a negyven évet. Emlékezetes az, amikor idekerültem a számomra ismeretlen Marcaliba, s sokan segítettek a beilleszkedésben. Vagy az első ötödik osztály, akiket történelemből tanítottam, örök emlék a számomra. (Ebbe az osztályba járt Virág János is, s most engem filmez, mint ünnepeltet.) Meg a sok verseny. Amikor végül nem kellett egyesre lezárnom olyan gyereket, aki a bukás szélén állt. A jövőre nézve sok tervem van, nem fogok unatkozni: kirándulások, találkozások, sokat fogok olvasni, filmeket nézek.

Pék Róbertné: Rengeteg élményem, emlékem van. Harminckilenc évet töltöttem a szakképző iskolában. 1983 óta mindig volt osztályom is, az idén is. Hogy mit csinálok majd? Mindent, amire eddig nem volt időm. De fő a család, az unoka.

ped4Kernné Szalai Éva: A legnagyobb élményem az, amikor az olyan gyerekeket, akik esélytelennek tűntek, sikerült egy kicsit feljebb vinni. Még tíz évvel később is írtak nekem. Ők a leghálásabb tanítványok. Ez nem is annyira az oktatás, hanem a nevelés része volt a munkámnak. A családdal fogok foglalkozni, megyek utánuk Budapestre. 

Pásztor Lászlóné: Rengeteg emlékem van. Legutóbb mondták azt, hogy Zsuzsa néni, megérdemled a fizetést, hiszen te vagy a legjobb tanár. Sok osztályom volt, negyven évig itt tanítottam. Ma már a tanítványaim gyerekeit oktatom. Útban van a második unkám, lesz dolgom a jövőben is. 

Az ünnepség végén a Siófoki Tankerületi Központ elismerő plakettjének és okleveleinek átadása következett.Az elismeréseket Dr. Sütő László polgármester, Kozma Bernadett a Siófok Tankerületi Központ szakmai igazgatóhelyettese, Szilágyi István a Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola főigazgatója és Fellegi Bálint, a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium. Szakközépiskola és Kollégium igazgatója adta át.Jutalmazottak: Nagyné Réti Ildikó tanító, (Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola), Horváth László tanító (Mikszáth Utcai Általános Iskola), Stamler Edit ének, magyar nyelv-és irodalom ( Mikszáth Utcai Általános Iskola), Kósiné Koczkás Magdolna hegedűtanár ( Marcali Hidas Frigyes Zeneiskola), Káplár Veronika matematika, földrajz, igazgatóhelyettes ( Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium). Az estet jó hangulatú beszélgetés és vacsora zárta.

Jó egészséget és örömökben gazdag éveket kívánunk a nyugdíjba vonulóknak! HCSGY

ped5