Honvéd Nyugállományúak Klubja

 A Honvéd Nyugállományúak  Klubja  1970. november 29-én alakult Marcaliban. „Fegyveres Erők és Testületek Klubja „ néven 21  fővel.  A HEMO. részeként, nem önállóan működött.  Első elnöke Fung János  ny.szds.  1973-ig. Majd Bartók Ferenc őrgy,  Bognár István hdgy. , Boldog Imre  ny. őrgy., Pataki Mihály ny. őrgy., Nagy József ny.őrgy., Héger György ny.őrgy. ,  2012.-től a jelenlegi klub elnöke.

Az  évek  során  a  tagság is változott,  rendőrök és tűzoltók is tagok voltak 1983-ig, ekkor életbe lép az igényjogosultság,  A SZMSZ. elkészítésével  önállóvá  válik a klub a HEMO.-tól. Ekkor  már  90  fős  tagsággal számolunk.   Az  1987-es  évben  kezdődő átszervezések  révén alakulatok számolnak  fel, díszlokálnak. Ezáltal nőt a nyugdíjasok száma. 1989-ben a klub önálló jogi személyként  kezd működni. Önálló  gazdálkodást  folytat. Felszámolják a HEMO.-t,  de  az  épületet  megkapja a Klub  működtetésre. Megteremtődnek a programok végrehajtásának anyagi és technikai feltételei. Bérbe  adják a konyhát és az éttermet, irodákat.  A    2002  -es év  kiemelkedő eseménye  a volt katonai  alakulatok  tiszteletére  kialakított  Emlékfal  avatása.  2014-ben áthelyezésre  került  az  épület  előterébe.  2011-ben az  épület  átkerült a város tulajdonába. Az  előző  Helyőrségi Klub  épülete  a  Széchényi  és  a  Rákóczi  u.  sarkán  helyezkedett  el,  az  épület  teljes  felső  szintje.  Jelenleg  magánlakások. A  jelenlegi  hely  a  Marcali Orgona  u. 2.sz.  alatti  épület „Civil Ház„  ahol két helyiséget kaptunk a várostól. 

A  rendezvényeket  a  nagyteremben tartjuk az  első  emeleten.  Ez  az  épület  a  belső  laktanya volt területén  helyezkedik el. A  Nyugdíjas Klub  célja és feladata hasznos elfoglaltságot  teremteni   tagjai  számára. Művelődési és szórakozási lehetőséget biztosítani  és elősegíteni  a  szabadidő  hasznos  eltöltését, érdekvédelmet  biztosítani tagjaink  számára.  Ma  már  feladat  a  honvédelmi nevelés, a hagyomány  ápolása  mivel  hogy  nincs  honvédség a városban. Továbbá  a  kegyeleti  és  szociális  ügyek intézése. Ebben  a  feladatban  szorosan  együttműködünk  a Kaposvári Toborzó és Érdekvédelmi Központ  vezetésével.  Részt veszünk a temetéseken és koszorúval búcsúzunk   elhunyt  társainktól. Halottak  napján  mécsest  gyújtunk az  elhunytak  emlékére  a  városi  parkban  elhelyezett  kopjafánál,  melyet a városban  működő  „Bajtársi Egyesülettel „  közösen állíttattunk.  A  nyugdíjas klub  jelenlegi  taglétszáma 63 fő,  36  hölgy  27  úr.  Átlagéletkor 74 év. 

Kialakítottuk  az  éves  visszatérő  programokat  időszakokhoz  kötődően  tagjaink  számára. Ezek  a  márciusi  Nőnap,   a  kihelyezett  Gyótai  klubnap  júliusban,  az  Idősek  világnapja Méltó  megünneplése.  Továbbá  májusban  a  Hősök  Napja  méltó  megünneplése,  melyet   a  városban  klubunk  honosította   meg  újra.  Tisztelgés  a  háborúban  elhunyt   katonatársaink előtt.  Kiemelt  feladat  még  a  májusi  nemzetközi Nyugdíjas  találkozó,  melyet  négy  nyugdíjas klub  tart, mindig  más  helyszínen.  2000-től  kezdődően  a  Nagykanizsai határőr nyugdíjas  egyesület  a  Varasdi  és  Csáktornyai BM. Nyugdíjas  klubok  és a Marcali Honvéd nyugdíjas Klub  tart  találkozót.  A  kerek  évfordulót  ünneplő  tagjainkat szerény  ajándékokkal  köszöntjük.  Ha  lehetőségünk  van  a  Toborzó  irodán  keresztül  kitüntetésre  javasoljuk  tagjainkat a Honvédelmi  Miniszternél. Megemlékezünk  a  katonai  évfordulókról,  március 15.  ,  honvédelem  napja,  aradi  vértanuk  emléke,  56-os  évfordulók.  Ezeken  az  ünnepségen  túl  előadásokkal  egészülnek ki  klubnapjaink. Havonta  minden  hónap  utolsó  péntekjén  nyugdíjas  klubnapot  tartunk.  Továbbá  minden  héten   szerdán  délután   biztosítjuk  tagjaink  számára  hogy  az  emlékszobában  összejöjjenek,  beszélgessenek,  kártyázzanak. (babazsúr). Egészségmegőrzés  keretében  felvilágosító,  és egészségügyi  felmérést  szervezünk  tagjainknak  évente  egyszer.  Továbbá  a  múlt  és  közelmúlt   eseményeiről  előadásokat  tartunk,  vetélkedőket  szervezünk  tagjaink részére,  illetve  a  város  iskolásai   számára. Kerékpáros  túrát  szervezünk  fiatalabb   klubtagjaink  számára. A  klub  tagjai  az   évek  során  bejárták  az  országot.  Eger-Sopron–Debrecen–Szeged-Szigetvár-Nagyatád-Zalaegerszeg. 

Együttműködő  szervezetek: Marcali  Szivárvány  Nyugdíjas  Egyesület,  Bajtársi  Egyesület, Mozgáskorlátozottak Marcali Csoportja,  mint  nyugdíjasokat  tömörítő  szervezetek. Továbbá  Marcali  az  Otthonunk Egyesület,  a  Calyps Énekkar, a Baglas  Néptánc Eegyüttes,  Marcali  Kulturális Korzó,  Marcali  Múzeum. A  Marcali  Közös  Önkormányzattal  és  intézményei. Jelen vagyunk médiában  TV. televízió,  marcaliportal, továbbá  fenn  vagyunk a  facebookon,  saját  honlapunk marcalihonved.hu.

 

Elérhetőségek:   

Honvéd Nyugállományúak  Klubja

8700    Marcali,  Orgona  utca  2.sz.

E-mail:  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.,,   Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.,

weboldal:  marcalihonved.hu

Elnök:   Héger  György,  tel.:  +36- 30/9814613 

Titkár:  Semeniok Zoltán

Adószámunk:  18766327-1-14

 

Dokumentumok:

2015. évi beszámoló (pdf)

2016. évi beszámoló (pdf)

2017. évi beszámoló (pdf)

2018. évi beszámoló (pdf) Közlemény az adózó rendelkezése szerint a kedvezményezett részére átutalt összeg felhasználásáról (pdf)

2019. évi beszámoló (pdf) melléklet (pdf)

2020. évi beszámoló (pdf) melléklet (pdf)

2021. évi beszámoló (pdf) melléklet (pdf) közlemény

2022. évi beszámoló - melléklet - közlemény


Nyomtatás