ASP logo

Tanácsok árubemutatóra készülőknek

Az árubemutatókat tartó vállalkozások többsége hajlamos a visszaélésekre, különösen a kiszolgáltatott, nyugdíjas fogyasztók esetében, hiszen mi sem egyszerűbb (számukra), mint becsapni azokat, akik jóhiszeműen elfogadva a hangzatos reklámszlogeneket egészségük megőrzése, komfortjuk növelése érdekében, akár erejükön felül is áldoznának a „fantasztikus tulajdonságokkal rendelkező” termékekre.

Milliárdos üzletágról van szó, mivel a tapasztalatok szerint 10-20-szoros áron értékesítik az egyébként alacsonyabb áron beszerezhető műszaki cikkeket, közérzet javító termékeket. Nem egyszer előfordult, hogy egy 50 ezer forintért beszerezhető masszázsfotelt 800 ezer forintért értékesítettek.

 

Az első és legfontosabb tanács az, hogy ne menjünk el árubemutatóra!

Miről ismerhető fel, hogy árubemutatóra hívnak minket?

Régebben a postaládába dobott színes szórólapokon buszos utazást, kirándulást, terméktesztelést hirdetve, ajándékokkal, finom ebéddel csábították a fogyasztókat a rendezvényekre.  

A 2015 decemberében elfogadott törvénymódosítással megtiltották az árubemutatókon a hitelközvetítést a fogyasztók eladósodásának megakadályozása érdekében, valamint megtiltották az ingyenes juttatás (pl.: ajándék, árengedmény) reklámját, amellyel a kereskedők jelentéktelen dolgot kínáltak ingyenesen olyan vásárlásért, amely a vevőket megkárosította. Szigorodtak az ügyfélszolgálati szabályok is, így az eladónak a vásárlást követően is elérhetőnek kell maradnia.

Az utóbbi hónapok tapasztalatai azt mutatják, hogy e rendelkezések hatására a termékbemutatókat szervező vállalkozások eltűnni látszanak, ez azonban nem jelenti azt, hogy tevékenységükkel teljesen felhagytak volna.

Az erre szakosodott és még működő vállalkozások mindent bevetnek, hogy fenntartsák a szerencsére már igen csak megcsappant érdeklődést a „szolgáltatásaik” iránt. Telefonon hívják az idősebb korosztály képviselőit ingyenesen elvégzett állapotfelmérést, egészségügyi szűrővizsgálatokat ígérnek pl.: vércseppanalízissel, hőkamerás felvétel készítésével, majd annak személyre szóló kiértékelését. Ez a csali, majd rögtön sietnek is a probléma megoldására ajánlott kezeléssel, illetve termékértékesítéssel a maguk hasznára fordítani az ártatlan érdeklődést.

Az esetek nagy részében megfigyelhetőek az árubemutatókról ismert értékesítési technikák: agresszív rábeszélés a vásárlásra, lelki terror, nyomásgyakorlás (pl. amennyiben nem veszi meg a kínált terméket a fogyasztó, abban az esetben egészsége nem fog javulni, sőt tovább romlik, vagy addig nem hagyhatja el a helyiséget, amíg nem köt szerződést). Az állapot felmérő vizsgálatok rossz eredményeinek tükrében az üzletkötők a résztvevőkben azt a benyomást igyekeznek kelteni, hogy vizsgálati eredményük javítása, egészségük visszaszerzése érdekében soha vissza nem térő lehetőséget mulasztanak el, ha nem rendelnek azonnal az általuk kínált eszközökből, termékekből. Meggyőzően érvelnek, sürgetik a döntés meghozatalát és sokan azonnal legalább két terméket rendelnek, illetve vásárolnak meg. A vizsgálatot végző munkatársuk gyakran orvosként mutatkozik be, annak ellenére, hogy nincs orvosi diplomája.

A csupa előnyt kínáló üzlet már önmagában is gyanúra adhat okot (túl szép ahhoz, hogy igaz legyen!) A vevőt megillető jogokat hiányosan ismertetik, üzleten kívül történő vásárlás esetén gyakran egyszerűen „elfelejtik” ismertetni a 14 napon belüli indoklás nélküli elállási jogot.

Abban az esetben, ha nem tudtuk eldönteni a telefonhívásról, hogy árubemutatóra szólt-e a meghívás, vagy orvosok által végzett egészségügyi szolgáltatásra, és elmegyünk a megbeszélt időpontra és helyre, de az előadás közben rájövünk, hogy árubemutatón veszünk részt, ne hagyjuk magunkat rábeszélni drága matrac, karóra, légtisztító készülék, vagy egyéb több százezer forintos készülék megvásárlására, illetve megrendelésére! Ne írjunk alá semmiféle szerződést! Nem tanácsos aláírni olyan szerződést sem, amelyet az apró betűméret miatt – amely ezekre a szerződésekre jellemző – nem tudunk elolvasni, mert nem tudhatjuk, hogy aláírásunkkal milyen kötelezettséget vállalunk.

Ha mégis a szerződés aláírása mellett döntünk, mert úgy gondoljuk, hogy a kínált termékre, vagy termékekre feltétlenül szükségünk van, abban az esetben olvassuk el alaposan a szerződés minden pontját!

Ha otthon megbeszéltük a családdal, hogy mit és mennyiért vásároltunk, rájöttünk, hogy sokkal olcsóbban is megvehettük volna, vagy még sincs feltétlenül szükségünk a termékre, lehetőségünk van az átvételtől számított 14 napon belüli elállásra. Ilyenkor egy elállási nyilatkozatot kell kitölteni, - amelyet az általunk aláírt szerződésnek tartalmaznia kell – és tértivevényes levélben feladni a szerződésen szereplő cég székhelyére. Ha a szerződés nem tartalmaz elállási nyilatkozat mintát, fogalmazzuk meg mi magunk elállási szándékunkat egyértelműen, érthetően! A terméket haladéktalanul, de legkésőbb az elállás közlésétől számított 14 napon belül küldjük vissza a megadott címre, kivéve, ha a vállalkozás vállalta, hogy a terméket maga szállítja el tőlünk! A termék visszaküldésének közvetlen költsége (kizárólag ezen költség!) minket terhel, kivéve, ha a vállalkozás vállalta e költség viselését, vagy ha a terméket a szerződés megkötésével egyidejűleg kifuvarozták címünkre és az jellegénél fogva postai küldeményként nem küldhető vissza. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy amennyiben a vállalkozás nem tájékoztat az elállás esetén felmerülő, a termék visszaküldéséből eredő, minket terhelő költségekről, úgy azt nem vagyunk kötelesek megfizetni.  Csak a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot (vagyis a kipróbálást) meghaladó használatból eredő értékcsökkenésért felelünk. Nem felelünk azonban az értékcsökkenésért, ha a vállalkozás az elállási joggal kapcsolatos tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget. 

Amennyiben a legkevésbé költséges szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választjuk, úgy az ebből eredő többletköltségek minket terhelnek. Amennyiben élünk a jogszabály által biztosított elállási jogunkkal, úgy a szerződéshez kapcsolódó járulékos szerződés (pl. áruvásárlási kölcsönszerződés) is megszűnik, vagy felbontásra kerül. A vállalkozásnak haladéktalanul, de legkésőbb az elállásról való tudomásszerzéstől számított 14 napon belül vissza kell térítenie a számunkra az általunk igénybe vett fizetési móddal megegyező módon – az ellenszolgáltatásként megfizetett teljes összeget. Amennyiben nem kapjuk vissza a vételárat a fenti időn belül, abban az esetben a lakóhelyünk szerinti Békéltető Testülethez fordulhatunk. Ha a Békéltető Testület által lefolytatott eljárás eredménytelen marad, akkor a bíróságon polgári peres eljárás keretében követelhetjük vissza pénzünket.

Egyre elterjedtebb az a gyakorlat is, hogy az árubemutató helyszínén a fogyasztóknak szerződéskötésre nincs lehetőségük, a bemutatott termékeket kizárólag a vállalkozás üzletében tudják megvásárolni, ezzel a fogyasztókat egy fontos lehetőségtől, a termék átvételének napjától számított 14 napon belüli indoklás nélküli elállási jogától fosztják meg.

Végül egy megtörtént eset: 2016 év végén egy cég telefonon kereste fel a 60 év felettieket, ingyenes egészségi állapotfelmérés ígéretével. A vizsgálatokat az általuk kibérelt emeletes üzletház emeleti helyiségeiben végezték el. Az eredmények kiértékeléséig előadást tartottak az általuk értékesíteni kívánt közérzetjavító eszközök (karóra formájú lágylézer készülék, frekvencia terápiás matrac, elektroszmog elleni védelem, levegőtisztító készülék) csodálatos hatásairól és nélkülözhetetlenségéről, amelyeket a földszinten kialakított üzlethelyiségben lehetett magas áron megvásárolni. A vizsgálatokat végző személy orvosként mutatkozott be a résztvevőknek, a munkatársai doktor úrnak szólították. Az idős embereket a megtakarított pénzükért hazavitték autóval, vagy elkísérték a bankjukba, hogy felvegyék a vásárláshoz szükséges összeget.

A hatósági ellenőrzés során kiderült, hogy a „doktor úr” orvosi diplomával nem rendelkezett. Ezen megtévesztő tájékoztatás és egyéb jogsértések miatt milliós nagyságrendű bírság került kiszabásra.

Befejezésül egy jó hír: a 2015 decemberében elfogadott törvénymódosításnak köszönhetően a visszaélések száma az elmúlt időszak alatt az ötödére esett vissza.

Forrás: Somogy Megyei Kormányhivatal

Kaposvári Járási Hivatala

Műszaki Engedélyezési,

Fogyasztóvédelmi és Foglalkoztatási Főosztály

 

SOMOGY MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNÜGYI IGAZGATÓSÁG BŰNMEGELŐZÉSI OSZTÁLY

 


Nyomtatás