Felhívás

Tájékoztatjuk Marcali város lakosságát és a módosítással érintett területek környezetében működő gazdasági szervezeteket, hogy Marcali város önkormányzata képviselő-testülete kezdeményezte a Marcali településrendezési eszközök 1. számú módosítását.

 

A módosítással érintett terület a Ziehl-Abegg utca folytatásának északi oldalán a 326/9 hrsz.-ú belterületi ingatlan, valamint a Kossuth utca – Vasútvonal – Ziehl-Abegg utca és annak folytatása – belterületi határ által határolt tömb.

 

A tájékoztatási dokumentáció valamint a partnerségi egyeztetés szabályai az önkormányzat honlapján, valamint a Marcali Közös Önkormányzati Hivatal 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. fsz. 12 számú helyiségében nyomtatott formában tekinthető meg ügyfélfogadási időben 2016. március 1-től 2016. március 21-ig.

Javaslatot, véleményt írásos formában postai úton, a közös önkormányzati hivatalnak címezve, vagy személyesen, vagy elektronikus levélben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre 2016. március 1-től 2016. március 21-ig tehetnek a partnerek.

 

Dr. Sütő László sk.

polgármester

 

Nyomtatás