Már háború alatt, de még ostrom előtt

05h

A történetírás részletesen feltárja, az iskolai oktatás pedig nemzedék­ről nemzedékre tovább adja, hogy mi minden történt a II. világháború csatamezőin.

Hogy kik voltak, és mit tettek a híres hadvezérek, mely politikusok, milyen diplomáciai manőverekkel próbálták meg befolyá­solni az események menetét. A kisebb közösségek meg szokták őrizni hősi halottaik, az ártatlan áldozatok emlékét is, ahogy Marcali is teszi. Lakóhelyünk elhúzódó ostromának rémségeit is feljegyezték már a kró­nikák, amint azt is, hogy a terület-visszafoglaló bevonulások, sorsfordító csaták némelyikéből marcali férfiak is kivették a részüket.

 

02h

 

04h

Kevesebb szó esik viszont azokról, akik nem a fronton harcoltak, de az életüket már háborús háttérrel kellett élniük. A kenyérkereső, család­fenntartó férfi nélkül maradt háztartásokban nemcsak a nadrágszíjat kellett szorosabbra húzni, hanem a mindennapi élet megszervezése, a kieső munkáskéz pótlása is emberpróbáló terheket rótt a magukra ma­radt asszonyokra - a lelki terhekről nem is beszélve.

07h

És voltak, akik akkor voltak fiatalok. Normális körülmények között a gondtalan ifjúság legszebb éveit élhették volna ezekben az esztendők­ben, de nem így alakult, a történelem mozgása az ő életükbe is bele­tenyerelt. Hiába azonban a komor színekkel festett társadalmi háttér, "az Élet él és élni akar": kikapcsolódásra, szórakozni vágynak ők is. A különféle civil egyesületek, a Paraszt- és Iparos Egylet mellett, velük együttműködve, az egyház helyi szervezetei - Katolikus Legényegylet, Mária Leányai Kongregáció - gondoskodtak számukra különböző prog­ramokról, közösségi élményekről.

A jelesebb egyházi ünnepekhez kapcsolódóan a leányok úgynevezett élőképeket formáltak, az alkalomhoz illő jelmezekben, megfelelő díszle­tek előtt, a Zárdában élő apácák betanításában.

Az aratáshoz-csépléshez kapcsolódott a termények megáldása, és az eredményes betakarításért köszönetet mondó hálaadás ünnepe, amely látványos körmenettel, kévéket tartó lányok és virágos kaszákat vivő legények felvonulásával emelte népün­nepéllyé az amúgy is kiemelkedő jelentőségűnek számító ese­ményt.

Az egész országban terjedő amatőr színjátszás divatja Marcalit is elérte. A Legényegylet keretei között, Ambrus Imre marcali fiatalember betanításában vitték színre a Felhő Klári című örök­becsű népszínművet, „dalokkal és táncokkal, 3 felvonásban".

Rátkay László műve, amelynek zenéjét Erkel Erik "szerzette" 100 arany jutalomban részesült a Népszínház 1886. évi pályá­zatán. Még abban az évben megvolt az ősbemutató is, Blaha Lujza és Tamássy József főszereplésével. Tamássy József veszprémi illetőségű fiatalember volt, akit a család tisztes ipa­roséletre szánt.

Ám az ifjú egészen más terveket forgatott a fejében, és amikor 1856 októberében neszét vette, hogy Szöllősy Mihály és Szuper Károly vándortársulata Marcaliban turnézik, megszökött hazul­ról, ide jött, és beállt a csepűrágók közé. Tehetsége ünnepelt színésszé emelte, a nemzet csalogányának lett a partnere a Népszínház színpadán. Abban a darabban arat nagy sikert, amit egy fél évszázad múltán a marcali fiatalok adnak elő a helyi közönségnek.

06A marcali színjátszók legnagyobb, még évtizedek múltán is em­legetett sikerüket Kacsóh Pongrác daljátékának, a János vitéz­nek az előadásával aratták. A fiatal, agilis rendező, dr. Albrecht József káplán igényes ember volt, profi előadást szervezett, iparosműhelyekben készült "élethű" díszletekkel, a fővárosból hozatott korrepetitorral. A szereplőkkel kitűnő pedagógiai érzék­kel tudott bánni, akik valósággal rajongtak érte. Az eredmény nem maradt el: a produkció akkora sikert aratott, hogy - noha belépődíjas /!!!/ volt - több előadást is megélt.

A túl népszerűvé vált káplánt el is helyezték innen gyorsan, az utolsó előadás végén, a színfalak mögött vett búcsút a stábtól.

Tragikusabb véget ért a János vitéz egy másik amatőr előadása, köz­vetlenül a háború után, Lovasberényben. A bemutatóra betévedő, ran­dalírozni kezdő szovjet katonákat a szép számú közönség jól elverte.

A megtorlás nem maradt el, a darab három szereplőjét, valamint a ren­dőrkapitányt, és a falu jegyzőjét Szibériába deportálták, ketten közülük örökre ottmaradtak...

/A történtekről részletesen lehet olvasni Mong Attila: János vitéz aGulagon című kitűnő könyvében . /

 

01h

 08h

03h

 

O.I.


Nyomtatás