50 éves a Bőrdíszmű

Scan Pic0001

A kőbányai illetőségű Horizont Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet kezdte el üzemeltetni több, mint ötven évvel ezelőtt a Marcaliban mindig is csak Bőrdíszműként emlegetett üzemet. A fél évszázados jubileum kitűnő alkalom a visszatekintésre és az ünneplésre egyaránt.

 


A hatvanas években kap erőteljes lendületet Marcali iparosítása, és indul meg komolyabb méretekben a nők munkába állítása is. Ezen belül pedig kitüntetett figyelmet kap a két laktanyában szolgálatot teljesítő tisztek, tiszthelyettesek feleségeinek foglalkoztatása. Akkorra ugyanis a honvédségen belül is konszolidálódnak a viszonyok, a katonatiszteket nem rángatják már félévente-évente egyik helyről a másikra. Családjaik tudnak hosszabb távra tervezni, és a község életébe is elkezdhetnek beilleszkedni. Szakképzetlen nőknek kellett tehát munkahelyeket teremteni, így esett a választás a bőrdíszműves munkára, és ekkor szervezte meg - kifejezetten erre a rétegre kiépítve - bedolgozói hálózatát a Pécsi Kesztyűgyár is.
Ekkortájt fejeződött be a tiszti lakótelep bővítésének utolsó szakasza, és a szájhagyomány úgy tartja, hogy az építkezéshez használt felvonulási épület feleslegessé válása adta az ötletet: Ebben kellene az új üzemet megcsinálni - az épület megvan, ráadásul a lakótelep mellett, könnyű lesz átjárni majd a dolgozóknak.
A hőskorban 15-20 fő kezdte meg az épületben a munkát, és egy év alatt létrehoztak egy 120-180 fős bedolgozói hálózatot is. Egyszerűbb betanított munkáról volt szó természetesen, valójában nem is a munka, hanem a helyzet kezelése bizonyult nehezebbnek: Az ipari munka követelményeihez kellett szoktatni olyan dolgozókat, akik többségükben addig háziasszonyként élték az életüket, akár évtizedeken át.
Az üzem tulajdonában erről az időszakról megmaradt egyetlen dokumentum a három vezető közös szellemi terméke, és „ A marcali bőrdiszmü üzem munkájáról tevékenységéről való tájékoztató jelentés „ veretes címet viseli.

 

Ebben arról panaszkodnak, hogy

 cikk1

cikk2

Láthatjuk, probléma van a minőséggel, így aztán az értékesítéssel is, a gépparkkal, a munkakörülményekkel, de azért vannak már büszkeségre okot adó eredmények is:

cikk3

A jelentés készítői végezetül támogatást kérnek a község vezetőitől, hogy

 cikk4


A három aláíró a szakszervezeti és párttitkár, valamint az üzemágvezető - bizonyítva egyúttal, hogy a minőségi munkát nemcsak a termelésben kellett még tanulgatni... De megtanulták, amit meg kellett, bizonyíték rá, hogy az üzem ma is megvan, mintegy 150 embernek adnak munkát, megélhetést, noha az út, amit megtettek, korántsem volt egyszerű. Az első 25 évben négyszer cseréltek gazdát, hogy terméket hányszor, azt összeszámolni is nehéz lenne.

Scan Pic0001

20180207 1305280

 

A jubileum alkalmából Mihalicsné Kemény Mária ügyvezető igazgatóval beszélgettünk.
- Hogy kerültél ide, és ebből az ötvenből hány évet töltöttél el itt?
-1980 óta élek Marcaliban, férjhez jöttem ide. Veszprém megyei lány voltam, Pápán érettségiztem, Zalaegerszegen végeztem a főiskolát. Az első években környékbeli falvakban - Pusztakovácsi, Sári puszta - dolgoztam, közben megszülettek a gyerekeim, és a gyes lejártával helyben kerestem munkahelyet, két kisgyerek mellett nem igazán látszott kivitelezhetőnek a mindennapos utazgatás. Így kerültem a Bőrdíszműbe számviteli csoportvezetőnek, több, mint harminc éve, 1986-ban.
Ekkor is éppen átalakulóban volt a cég, leányvállalat lettünk, a Palota Bőrdíszműgyár leányvállalata. És itt feltétlenül szeretnék megemlíteni két nevet. Csordás Attila akkori igazgató és Lovrencsics Gyöngyi akkori főkönyvelő nevét. Nekik óriási érdemeik vannak abban, hogy a cég nemcsak talpon maradt, hanem még fejlődött is. Ők képviseltek és alapoztak meg egy olyan szemléletmódot - önállóságra törekvés, kreativitás, kezdeményezőkészség, amely lehetővé tette a sikeres működést a későbbiekben. Így aztán nem ért bennünket felkészületlenül, amikor a rendszerváltozás körüli időszak épp ezeket követelte meg a túléléshez.
- A kívülálló városlakó igazából csak azt látja, hogy évtizedek óta itt van a Bőrdíszmű, legfeljebb az tűnik fel, hogy nő a területe, nagyobbodik az épület, de belül mi változhatott, arról keveset tudunk.
- Amikor idekerültem, az első időszakban Rákospalota volt a központ, nekik voltak vidéki üzemeik Záhonytól Sárvárig, így Marcaliban is. Mi szovjet exportra dolgoztunk, női, utazó- és sporttáskákat készítettünk, iszonyú mennyiségben. Hetente indultak a vonatok, lenn a vasútállomáson pakoltuk be a táskákat, húsz-harminc ezer darabot. Nem voltak teljesíthetetlenek a minőségi követelmények...
Leányvállalatként már elkezdtünk kapcsolatot keresni, aztán teremteni a tőkés piaccal, ehhez viszont kíméletlenül meg kellett tanulnunk minőségi munkát végezni - nemcsak a munkapad mellett, hanem az irányításban, a munkaszervezésben is. A precizitásba is bele lehet jönni: hamarosan már a Samsonite részére gyártottuk a piperetáskákat, német partnerünknek az autóülés-huzatokat, de készült itt siklóernyő is, hőlégballonhoz. A piac mindig új helyzetet teremtett, és ha élni akartunk, meg kellett szokni az alkalmazkodást, a gyors reagálást.
- Egy példát ha hallhatnánk
- Olasz partnerünk részére dömpingszerűen kellett nagy mennyiségű szezonális árut gyártani, évente kétszer, több hónapon keresztül. Igen ám, de a két szezon között nem volt szükségük a munkánkra, egy üzem viszont nem működhet úgy, hogy elbocsátjuk a dolgozókat néhány hónapra, aztán visszavesszük őket, hogy hol bezárunk, hol kinyitunk! Ki kellett az űrt töltenünk, hát elkezdtünk valódi bőr bútorhuzatot készíteni, szintén Olaszországba. Nagyon szépek lettek, még nézegetni is gyönyörűség volt őket. A piac kikényszerítette, hogy megértsük: a gazdaságosság határain belül rugalmasan kell reagálni egy helyzetre.
- Hogyan alakult az üzem sorsa a rendszerváltozás körüli időben? Ha körülnézünk, akár csak a közvetlen környezetünkben, azt kell látnunk, hogy a könnyűipar durván megsínylette a privatizációt - varrodák, cipőgyárak, textilüzemek és ezek alapanyagait gyártó vállalkozások zártak be, mentek tönkre. Hogy lehetett ezt átvészelni?

- Mi 1992-ben önállósodtunk, és az 

Scan Doc00031994-es privatizációval került az üzem dolgozói többségi tulajdonba, 104 tulajdonossal, három vezetővel: 

Vlasitsné Olbrich Margit igazgató asszony mellett Marton Ferenc műszaki vezetővel dolgoztam együtt. Ferivel mi ketten ma is itt vagyunk, és 1998 óta irányítom ügyvezető igazgatóként a céget. Véleményem szerint a könnyűipar „összeomlásának” fő oka az lett, hogy a privatizációban megjelent, elsősorban külföldi vevők üzleti elképzeléseiket az olcsó magyar munkaerőre alapozták, aztán amikor ez megváltozott, valamelyest emelkedni kezdtek a bérek, akkor már nem érte meg nekik az egész, és vagy bezárták a vállalkozást, vagy tovább telepítették azokba az országokba, ahol olcsóbban tudtak termelni.
P1010102A szabadkereskedelemmel pedig megjelentek a lényegesen olcsóbb kínai termékek is - tennünk kellett valamit a magunk érdekében. Szembenéztünk vele, hogy ezzel nem lehet versenyezni, más területen kell érvényesülni, ez pedig a minőség. 2003-ban bevezettük az ISO minőségirányítási rendszert, amit azóta is folyamatosan működtetünk. Felépítettünk egy olyan gépparkot, amely alkalmas szintetikus és valódi bőrből készülő termékek előállítására, az előkészítéstől a szabászaton át a varrásig, de a készáru tárolását is profi szinten tudjuk ma már megoldani. Nem engedhettük meg magunknak a munkaerőképzés elhanyagolását sem, a mai napig harmonikus a kapcsolatunk a helyi szakmunkásképző iskolával. És hát természetesen a magasabb követelményeket magamra is vonatkoztattam: időközben marketing menedzser szakközgazdász képesítést szereztem a pécsi egyetemen.

- Fogalmazzunk egy kicsit konkrétabban: mit gyártatok és kinek?
- Ez gyakran változik, hiszen ebből élünk, a rugalmasságból. Az üzleti partner igényei szerint módosulnak a termékek - az autóülés-huzattól a piperetáskán át a préselt bőröndbelsőig vagy éppen kartámlafedők bevonásáig. Arra pedig, hogy a minőség tekintetében meddig jutottunk el a nyolcvanas évek szovjet megrendelőinek igényszintjétől, felsorolnék néhány céget, akiknek az elmúlt években dolgoztunk vagy dolgozunk ma is: Volvo, Merzedes, Hugo Boss, Samsonite, Adidas.

P1010103Kívánunk további ötven éveket a Marylla Bőrdíszműgyártó és Kereskedelmi KFT. nevet viselő marcali üzemnek, sok sikert és szerencsét igazgató asszonynak és valamennyi dolgozójuknak. Kitüntetésükhöz szívből gratulálunk, és ne felejtsünk el köszönetet mondani az alapítóknak, és mindazoknak, akik az elmúlt ötven esztendőben munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy ez az évforduló egyáltalán létrejöhetett!
O.I.

 


Nyomtatás