Zöld Város pályázat

DSCN3317 másolata

Bereczk Balázs alpolgármester adott tájékoztatást a projekttel kapcsolatosan: Nagyon fontos lépéséhez érkezett a pályázat megvalósítása. A támogatói döntés feljogosítja a város lakosságát arra, hogy komoly munka kezdődhessen el azzal kapcsolatosan, hogy hogyan alakítjuk ki közösen a Rákóczi utcát. Elkezdődhet az a tervezői munka, aminek a végeredményeképpen az egész város arculata megváltozhat.

 

Több részből tevődik össze a pályázat, épület felújításokból, és az utca felújításából, az ún. Kopári saroktól a Posta közig. Kicseréljük a Civil Szervezetek Háza nyílászáróit, homlokzati hőszigetelést kap az épület és zöldtetőt is kialakítunk. Megújul a volt Sport Büfé épülete, egységes sportkomplexumot hozunk létre a városban, így nem törné meg a látványt a mostani, leromlott állagú épület. Beköltöznének ide a fitnesz, aerobic, küzdős sportot művelők, illetve itt öltözhetnének át a műfüves pályát használók.
A projekt harmadik eleme lesz a parkok felújítása. Megújulnak a Béke park és a Szabadság (kórház) park sétányai, megtörténik a növények kezelése, s ahol szükséges, a pótlásuk is. Ez az egyik alapja a zöld város koncepciónak. A másik az, hogy ezt a két nagy zöld területet hogyan lehet úgy összekötni, hogy bejárható legyen a városközpont gyalogosan.
A lakosság segítségét kérjük, mellette akár tervező cégekét, juttassák el a Polgármesteri Hivatalba ötleteiket, javaslataikat, terveiket azzal kapcsolatosan, hogyan lehet ezt a kétszer két sávos utat, a járdákat úgy átalakítani, hogy a város központi terévé váljon és egyben a közlekedést is szolgálja. Hol helyezhetők el a lámpák, utcabútorok stb. Bármilyen ötletre nyitottak vagyunk. Ugyanakkor figyelembe kell venni a forgalom megszervezését, az itt lévő üzletek érdekeit is. Célunk, hogy ez az útszakasz határozza meg a város arculatát, és mellette élhető, zöld területek alakuljanak ki. Szeretnénk, ha olyan útszakasz jönne létre, ami minél több ember érdekét tudja szolgálni, minél nagyobb megelégedettséggel. Pénzdíjas pályázatot írunk ki a tervekre, akár „össze is gyúrjuk” a jó elképzeléseket. Ez a beruházás fogja meghatározni Marcali arculatát! Hatalmas lehetőségről és felelősségről beszélünk, ami hosszú távon fogja meghatározni mindenki életét. Nagyon hosszú folyamat lesz az átalakítás, most tesszük az első lépéseket.
Még egy fontos változásról szeretnék tájékoztatást adni. Január 1-től a GYÉK és a gimnázium konyhája egy intézményként a Marcali Óvodai Központ keretében működik, az óvodások, iskolások számára egy helyen történik a főzés. A gimnáziumban a GYÉK épületének belső felújításáig melegítő konyha működik. Azt szeretnénk, ha észre se venné a lakosság a változást. Ugyanolyan szolgáltatást tudnak majd igénybe venni, mint eddig. Amikor a GYÉK belső felújítása elkezdődik, akkor a gimnázium konyháján fognak főzni, majd visszaköltöznek a központba. Reméljük, egy jól működő, egységes konyha fog létrejönni. Tervünk, hogy a Noszlopy Iskolában is kialakítsunk melegítő konyhát és ebédlőt, ne kelljen a tanulóknak rossz időjárási viszonyok között átsétálni ebédelni a GYÉK-be.
Felhívom az óvodások, és általános iskolások szüleinek figyelmét arra, hogy a térítési díjakat ezután a GYÉK-ben kell befizetni. HCSGY


Nyomtatás