Guricza Józsefné, született Ható Mária, 1927 márciusában látta meg a napvilágot a Zala megyei Pacsán. 90.születésnapján, mint Gyóta legidősebb polgárát köszöntötték a Kissné Molnár Ágnes vezette városrészi önkormányzat által szervezett nőnapi ünnepségen a falu lakói és Huszti Gábor, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke. (szerk.)
A szomszédok, barátok számára nem kell őt bemutatni, de azt gondolom, hogy élete, a faluban betöltött szerepe példa lehet a fiatalabb nemzedékek számára is. Jómagam 30-40 éve ismerem családi kapcsolatok révén, mindig nagy szeretettel fogad, a gyerekeimmel együtt fogadott nagymamaként szeretjük. Szomorúan látom, hogy egészsége az utóbbi években megromlott, de szellemileg ma is olyan nyitott, érdeklődő, mint egész életében. Nem csak beszélni szeret, de figyelmesen hallgatni, okosan kérdezni is. Egyszóval öröm vele minden találkozás!
- Manci néni! Kérem meséljen a gyerekkoráról, hogyan kezdődött az élete?
- Mondhatom, jó helyre születtem két testvéremmel együtt dolgos, szerető s viszonylag tehetős családba, az akkori mérce szerint.
Apám katonatiszt volt, majd leszerelt és kitanulta a hentes mesterséget. Anyám boltot és kocsmát vezetett. 10 éves voltam, amikor apám 45 évesen infarktusban meghalt. Ezután anyám vitte tovább a boltot, de a hentesüzletet már nem bírta. Iharosberénybe, majd Iharosba költözött a család, végül Mesztegnyőn vettünk egy kis szatócsboltot, itt állapodtunk meg. A második polgári iskolát már Marcaliban jártam. Egyre több hárult rám a család fenntartásából. Nem csak a két öcsémet rendeztem, de megragadtam minden lehetőséget, hogy jó anyámon segítsek. Nyaranként kisegítettem egy zsidó családnál, főztem, beteget ápoltam 14- 15 évesen. Aztán elmentem az uradalomba dolgozni. Kötélterítőként, marokszedőként megkerestem a kenyérre valót. Szemfüles, értelmes gyerek lehettem, mert amikor elvégeztem a polgári iskolát, a tanító néni ajánlásával fölvettek a mesztegnyői községházára ügyintézőnek.
- Hogyan került Gyótára?
- Gyótára a háború után kerültünk, a házunkat tönkretették a harcok,el is kellett menekülnünk az oroszok elől, ezért előbb ismerősöknél húztuk meg magunkat, aztán meghallottuk, hogy itt lehet földet igényelni , lakást foglalni a volt cselédlakásokból. Így kerültünk ide . A boltból nem lehetett megélni, földet műveltünk, abból éltünk.
- Mikor ment férjhez?
- Tizenhét évesen találkoztam először a Guricza Józseffel, hamarosan egymásba szerettünk, 23 évesen mentem hozzá feleségül. Négy évig udvarolt nekem, de addig nem házasodhattunk, amíg a nővére férjhez nem ment. Nehezen éltünk, Józsi az erdészetnél dolgozott rakodásvezetőként, aztán levelezőn leérettségizett és elvégezte az erdészeti technikumot. Addigra már megvolt a két idősebb fiú, egy kis szobában laktunk, vezettem a háztartást, műveltem a földeket, közben bontani jártam a régi cselédházakhoz, abból kezdtünk építkezni. Nagyon nehéz idők voltak, még egyszer nem csinálnám!
Közben kétévente jöttek a gyerekek, volt mire nézni a napot. Szerencsére itt a faluban lakott a két mama, amíg kicsik voltak a fiúk, sokat kisegítettek, de a szomszédokkal is mindig számíthattunk egymásra.
- Mikor lett könnyebb az élete?
- Könnyebb? Amikor elkészült a ház, s a fiúk is cseperedtek közben. A papa a vadásztársasághoz került, takarítottam a vadászházat, főztem a vadászoknak, volt hogy 30- 40 emberre is. Taníttattuk a fiúkat, bár nagy csibészek voltak, hála Istennek mindegyik jól boldogult az iskolában. Ilyen szempontból talán könnyebb lett, de a munka, az továbbra is sok volt. Hízókat tartottam, malacokat, baromfit neveltem, a papa a munka után a méhekkel törődött. A fiúk taníttatása sokba került, meg kellett ragadni minden lehetőséget. Sajnos az egészségünk sokat romlott, engem a gyakori szülések viseltek meg, a papa szívbeteg lett, de nem sokat törődhettünk magunkkal. A férjem túl egy szívműtéten, 2002-ben hirtelen meghalt. Egyedül maradtam! Szerencsére mindig igyekeztem jóba lenni mindenkivel, ide mindig lehetett jönni jó szóért, vigaszért s néha még egy kis baráti kölcsönért is. Csak a pletykaságot nem szerettem sohasem.
- Hogy telnek most a napjai?
- A legkisebb fiam a válása után hazaköltözött, a mai napig mindennap főzök, rendben tartom a házat. Persze a gyerekek már évek óta letiltottak a kertről és a baromfitartást is beszüntettem egy-két éve, de azért látod Katikám, a virágaim még megvannak! Azokat ma is mindennap öntözöm, gyomlálom, pedig sajnos már a szemem sem a régi, mindkettőn szürke hályog van, és sajnos szédülök is.
- No hát, drága Manci néni, én ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy az egyetlen ház, ahol a mai napig ki van kapálva a járda, sőt el is van gereblyézve, az pont a magáé! A virágoskert gyönyörű, sehol egy szál gaz! A lakásban tisztaság, a spájza pedig olyan, mint a patika ! A polcok finomabbnál finomabb lekvároktól, befőttektől roskadoznak! És mint tudom, a mai napig minden nap tornázik kicsit! Csak tudnám, honnét van még mindehhez energiája!
- Már nem minden úgy van, ahogy szeretném, de amíg bírom, csinálom, talán ez tart életben!
- További nagyon szép éveket, jó egészséget kívánok!
Bőszné Kiss Katalin