Szilveszteri bohóságok

Szilveszteri bohóságok

Mi már régóta tudjuk, de a világ elmaradottabb tájékán még nem értesültek róla a fejletlenebb népek, hogy Marcali a világ közepe. Vannak dolgok, amikben városunk messze megelőzve  nemcsak a vén kontinenst, hanem az egész Földet, világelsők lettünk:

 

 

szent gizella

 

 - A Városi Fürdőben ünnepélyes keretek között avatták szentté Boldog Gizellát. A képen található szalagot látva, ezúton értesítjük a város lakosságát, hogy időközben Marcalit Olaszországhoz csatolták.


 

betlehem m15

 

- A Marcaliban felállított Betlehem ország-világ elé tárja, hogy Szent István, a magyarok királya volt a háromkirályok egyike, akik a csecsemő Jézust Betlehemben köszöntötték. Már keresztény emberként, fején a jól ismert, dőlt keresztes koronával, szürkemarhákkal körülvéve hódolt a kisdednek.


 

Horvátkút advent


A Marcali Portálon megjelent tudósítás bizonyítja, hogy Horvátkúton fokozatosan térnek át a pravoszláv karácsonyra. Első lépésben ott egy héttel később kezdődött az advent, a gyertyákat  a nálunk érvényes dátumnál egy-egy héttel később gyújtották meg tavaly. Mivel a járvány miatt az idén elmaradnak az advent közösségi eseményei, itt állunk teljes bizonytalanságban, vajh akkor az idén hogyan érvényes ott az ünnep.


 

 

nőnap

 

Sajátosan egyedi módon köszöntötték a hölgyeket városunkban a Nemzetközi Nőnapon. A postaládákba diszkréten bedobált üdvözlőkártyán arra figyelmeztették az asszonynépet, hogy jó lenne, ha tudná a helyét a világban: „ A női lélek nem alkot ...,nem okoskodik ...nem tud ...”Az idézet pedig attól - az egyébként kitűnő novellista - a Csáth Gézától /Brenner József / való, aki talán nem a leglovagiasabbnak tekinthető módon fejezte ki tiszteletét a női nem iránt: megölte a feleségét ...


 

gaz2

 

Érdekes botanikai kísérlet színtere lett városunk: nálunk modellezik a térkő és az égigérő fű keresztezésének várható eredményét. A kísérlet jelenlegi állása nyilvános, egész nyáron nyomon követhető volt a „Kopári sarkon”.


 

kórház

 

Leszállt a helikopter a tábla tanúsága szerint november elsejével immár önállóvá vált Marcali Kórház szülészete és gyermekosztálya között kialakított pályára. Az újonnan  beüzemelt CT pedig várakozási idő és sorbanállás nélkül, gördülékenyen fogadja a város és a környék lakosságát a vizsgálatokra. 


 

juhász

 

„Amikor hittel és alázattal dolgozol, a Teremtő meghallgat. Akkor célba érsz.” Az Igazmondó Juhász Marcaliban felállítandó szobrát térségünk országgyűlési képviselőjéről mintázta meg alkotója. A műalkotás felállításának helyszínét a dr. Sütő László polgármester által kiírt helyi népszavazás dönti el. A választható helyszínek: 1. A volt külső laktanyában működő, 200 főt foglalkoztató honvédségi üzem előtti park; 2. Az  Önálló Marcali Kórház felújított kastélyépülete; 3. Kukutyin

 


Nyomtatás