Körkép a teljesség igénye nélkül

Körkép a teljesség igénye nélkül

Korzó nyári táboros élmények: A Művelődési Központ az idei évben két turnusban szervezett nyári napközis táborokat. A július 6-10 között megvalósult Kreatív Társas tábor fókuszában a társasjátékok álltak. Ugyanakkor nem csupán a klasszikus, illetve különleges társasokkal játszhattak a gyerekek, hanem nagyon sok érdekességet is megtudhattak a társasjátékok vagy például a dobókocka múltjáról, fajtáiról.

Továbbá a Korzó Minecraft játékkal is megismerkedhettek az érdeklődők, főleg a fiúk körében aratott nagy sikert a virtuális kalandozás.
A második turnusra augusztus 10-14 között került sor, ahol a fotómanók vették birtokukba a Kulturális Korzó épületét. A résztvevők megismerkedhettek a fotótechnika és a stúdióvilágítás alapjaival. Az elméleti órák mellett a gyerekeknek lehetőségük nyílt polaroid kép készítésére, önállóan és csoportosan is oldhattak meg fotózással kapcsolatos feladatokat, illetve fejleszthették vizuális kompetenciáikat, térlátásukat, szín- és formaérzéküket a TársasBázis tanulást segítő társasjátékaival.
Mindkét turnus foglalkozásait színes programokkal egészítették ki a szervezők. Mindegyik héten voltak gondolkodásra késztető játékos feladványok. A kirándulás Balatonmáriafürdőre, a biciklitúra Boronkára vagy a pancsolás a marcali fürdőben, továbbá a játszóházas mókázás jól megmozgatták a gyerekeket. Pihenésképpen pedig volt lehetőség mozizni, egy őstermelő dolgos mindennapjait megismerni, kézműves foglalkozásokon egyedi dolgokat alkotni, valamint a múzeum jóvoltából kiállításokat megtekinteni, és pogácsát, illetve gyertyát készíteni.
A Művelődési Központ táborainak létrejöttében együttműködő partnerek voltak: Samuné Bogyó Hajnalka múzeumpedagógus és Huszár Mihály történész (Marcali Múzeum), Benczik Ildikó művelődésszervező (Andrássy Mária Közösségi Ház Balatonmáriafürdő), Kincses-Laczkó Janka őstermelő (Boronkai Sajtmanufaktúra), MarcLali játszóház, Marcali Fürdő, Mézes Mackó Étterem, Misák Zsolt (személyszállítás). A tábor szervezői és lebonyolítói: Huszárné Szőcs Andrea, Háromi-Horváth Krisztina, Zsirai Tibor és Lisztes Károly. Segítők: Bertalan Bálint és Ács Dorián. Marcali Művelődési Központ

 

 

fotómanó tábor 1

 

Videoton tábor

A VIDEOTON Dolgozókért Alapítvány támogatásával augusztus elején 16 gyermek vett részt napközis táborban, melynek a Bernáth ház volt a bázisa. Betekinthettek a Marcali Város Szabadidő Sportegyesület kézilabda szakosztályának edzésébe, a Berzsenyi Dániel Városi Könyvtárban megismerkedtek a 3D nyomtatás csodájával és a lézervágó és gravírozóval, majd a virtuális valóság segítségével sassá váltak és Párizs utcáin repültek keresztül. A fürdőbe többször is ellátogattak, a Mester cukrászdában fagyiztak. Rolleres napot is tartottak, amikor a járgányokkal vették nyakukba a várost, bejárták a piacot, parkokat, játszótereket, akadálypályán ügyeskedtek, versenyeztek. Kézműves alkotásokból sem volt hiány, s éltek a TársasBázis kínálatával is.

videoton tábor

 

Hétszínvirág tábor

Június 2-tól hosszú idő után érkeztek tanulók az intézménybe. Fogadták azokat a gyerekeket, akiknek már nagyon hosszúra nyúlt az online oktatás. Emellett felzárkóztatást is tartottak azoknak a tanulóknak, akiknek szüksége volt erre az eredményes tanév befejezése miatt. Két turnusban szerveztek Erzsébet napközis tábort.
Az első turnus a kirándulásról és a túrázásról szólt. Jártak a Zuhogónál, Boronkán, Balatonbogláron a Gömbkilátónál, és Balatonberényben is.
A második turnusban is 12 tanuló vett részt a programokon. Ebben jobbára a kézműves tevékenységek valósultak meg. Készítettek makramé fonással karkötőt, filc anyagból virág kitűzőt. Kirándultak a Csillagvárhoz, készítettek szélforgót és állatokat etettek és simogattak. A hazafelé utazást a balatonberényi szabadstrandon való fürdőzéssel szakították meg és tették a napot élményekben még gazdagabbá.
Közös tortaevéssel, az oklevelek kiosztásával zárult a második tábori hét.

 

hétszínvirág tábor

 


Nyomtatás