Marcali Napló

ZSIGA MELINDA

2017 10 mn040

Zsiga Melinda közöttünk nőtt fel, városunkban érettségizett. Miért készítettem vele interjút? Bevallom, elfogult vagyok a személyét illetően. Állami gondozottként a szüleim nevelték egy ideig. A sportban nyújtott szorgalmával, küzdeni akarásával példát mutat, különösen azoknak a nehéz sorsú fiataloknak, akik a vér szerinti szüleik nélkül kénytelenek boldogulni.

Népi kalendárium – DECEMBER – II. rész

2017 10 mn055

Karácsony előtt
A karácsonyi ünnepkör legnépszerűbb szokása vidékünkön is a betlehemezés volt. Ennek egy különleges formája, a bábtáncoltató betlehemezés terjedt el a Balaton délnyugati vidékén, így a Marcali járásban is. A visszaemlékezések szerint egyes csoportok már advent első vasárnapján elkezdték a betlehemezést, de a legjellemzőbb karácsony hetében volt. Több településen napjainkban is gyakorolják.

Megkérdeztük - régi karácsonyok

2017 10 mn045

Dr. Sütő László polgármester: - Nálunk a karácsony két részből állt. Az első a várakozásé volt. A szomszédban éltek az unokatestvéremék, nagyjából egyidősek vagyunk. Emlékszem, az ünnepek előtt megpróbáltuk kideríteni, mik lehetnek az ajándékok. Felforgattuk mind a két házat, hátha megtaláljuk a meglepetéseket. Ritkán azért, de sikerült.

 

„Szemedben éles fény legyen a részvét" /Kosztolányi /

2017 10 mn025

Karácsony közeledte, az ünnepvárás időszaka minden jóérzésű embert fogékonyabbá tesz az elesettek problémái iránt. Megszaporodnak a jótékonysági akciók, a különféle közösségek, a munkahelyek bensőséges ünnepségeket szerveznek - sokan nemcsak maguknak, hanem másoknak is. Ebben a rövid időszakban mintha tényleg a „szívével látna” az ember...

Jövőre péntekenként ürítik a kék kukákat

gyrdec

A hulladékgazdálkodásban országos szinten átalakulás zajlik, a régiósítási elképzelések idén már konkrét átszervezéseket eredményeztek. A térségünket érintő változásokról kérdeztük a szolgáltató ügyvezetőjét, Krajczár Ibolyát.
- A Dél-Balaton térségében az országban egyedi megoldásként három közszolgáltató cég és az általuk kiszolgált terület három önkormányzati társulása alakított egy közös vállalkozást – kezdte az ügyvezető. – A hulladékgyűjtést és kezelést továbbra is a helyi cégek végzik, de már az új, regionális közszolgáltató, a DBR Nonprofit Kft. alvállalkozójaként. Ebből a szervezeti átalakulásból a lakosok semmit sem érzékelnek.

Főmenü